A Trónok harca az HBO aranytojást tojó tyúkja. Mindez kétségtelen, hiszen nézettség tekintetében a kábelcsatorna eddigi legsikeresebb műsoráról van szó. Eddig a széria készítő-párosa, David Benioff és Dan Weiss úgy nyilatkozott, hogy 7 évad után befejeznék a sztorit. Michael Lombardo, az HBO egyik főnöke azonban most a következőt találta mondani: “Teljességgel megbízunk bennük, azonban mind rajongóként, mind a munkámból kifolyólag nagyon örülnék, ha mondjuk 10 évados lenne a sorozat.” Mi fog akkor történni, ha a készítők és a csatorna nem ért egyet? Lombardo szerint leülnek majd tárgyalni. Ha kell, akkor többször is. Továbbra is elképzelhető, hogy testvérsorozatot kapjon a Trónok harca, és azt is suttogják, hogy akár az utolsó etapot ketté is bonthatja az HBO, így elnyújtva a finálét 2018-ig.

Lombardo arról is beszélt, hogy esetleg egy mozifilmmel fejeznék be a szériát. “Voltak erről tárgyalások, igen. De amikor a Trónok harcát elkezdtük az HBO-n, akkor az egyfajta ígéret is volt a nézőknek, hogy az előfizetésükért cserébe a tévében láthatják a befejezést. Nem lenne szép dolog, ha még pluszban el kéne menniük a moziba, és fizetni még a jegyekért is, hogy láthassák a finálét.”

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része