Ma délután sajtótájékoztatót tartott a TV2 egy budapesti gyógyfürdő tetején, Costa Ricához illő, egzotikus helyszínen. A téma természetesen a csatorna tavaszi nagy dobása, a február 23-án induló Éden Hotel volt. Az eseményen Berki Krisztián bemutatta a reality szabályait és bejelentette, hogy a fődíj 20 millió forint lesz (korábban 25 volt). Megjelent 10 játékos is, akiket a műsorvezető kérdezgettet a kinti élményeikről, így jelenlévők akaratlanul is jó sok spoilert tudhattak meg. Ezután rövid videókat mutattak az új évadból, melyből kiderült, hogy idén jó sok fordulat várható. A sajtótájékoztatón hallható volt Majka és Curtis új főcímzenéjére is, mely sokkal gyengébb lett, mint a korábbi Sugarloaf-os változat.

Az eseményt követően György Bence a TV2 Program- és hírigazgatója a SorozatWikinek elmondta, hogy a legnagyobb változás az előző évadokhoz képest, hogy új helyszínen forgatták a műsort és sokkal modernebb technikát használtak, HD-ban rögzítették a felvételek, így szebbek lesznek az adásban látott képsorok. A programingvezetőtől azt is megtudtuk, hogy jóval hosszabb lesz az Éden Hotel 3, mint a korábbi szériák, hisz 48 epizód helyett 70-et vettek fel, heti 4-ről 5-re emelkedik az adások száma és 14 hétig tart majd, szemben a VIASAT3-as verzióval, mely 12 hetes volt. Ez pedig azt jelenti, hogy a reality egészen nyárig látható lesz és csak május legutolsó napjaiban ér véget. (Fotó: TV2)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés