Már korábban is voltak pletykák arról, hogy tévés adaptációt kaphatnak a Marvel nagysikerű mutánsai, most azonban konkrétumokkal jelentkezett az amerikai sajtó. A FOX fontolgatja, hogy a kisképernyőn is bemutatja a világnak az X-Men univerzumát. A mozivásznakon pár évente már szinte megszokott, hogy jönnek a különféle filmet, Hugh Jackmant sokan már első blikkre is csak Rozsomákként emlegetik. A Hollywood Reporter értesülései szerint a 24-ben sokat tapasztalt Manny Coto és Evan Katz felügyeletével, a Star Trek 3-on dolgozott Patrick McKay és J.D. Payne tollából érkezhet majd az X-Men sorozat. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy kikről szólna végülis a tervezett produkció, de a Marvelnek igencsak rá kell erősítenie tévés fronton, a SHIELD ügynökei és az Agent Carter nem igen tudják felhúzni a kesztyűt A zöld íjásszal, a Flash-sel, vagy épp a Gothammel szemben, melyek ugye a DC képregénygyár “termékei”. Az X-Men azonban olyan franchise, amely képes lehet a bravúrra.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

hirdetés