.

3. heti nézettség - Durván tarolt a Barátok közt

Írta: AJ | 2015. január 20. 23:35
A 2. heti nézettség itt olvasható vissza. A 3. héten 18-49-ben a Tények legtöbbször kikapott az RTL Híradótól, míg a teljes lakosság körében döntetlen lett a verseny. A Fókusz a fiataloknál nagyrészt nyert, de teljesben már változóan szerepelt. Hétköznap este a Jóban Rosszban jó, a Hal a tortán gyenge számokat produkált. Az Éjjel-Nappal Budapest a szokásos módon 18-49-ben szépen, míg teljesben közepesen teljesített. A Barátok közt minden korosztályban durván tarolt és egyben a legnézettebb műsor is lett a héten. Kedd este A mentalista kitűnő eredményeket ért el. Szerdán a Szulejmán szerepelt jól. Csütörtökön a CSI: Miami helyszínelők közepes, míg a CSI: A helyszínelők gyenge számokat produkált. Pénteken jól hozott az RTL esti filmje, így egyértelműen látszik, hogy indokolt volt az ekkor bemutatott Szerelemben, háborúban sorozat azonnali kaszája. Szombaton tarolt a Játék határok nélkül második eldöntője. A fiataloknál háromszorosát hozta az M1 főműsoridős csatornaátlagának, míg teljesben nézettebb volt, mint az ellene menő RTL Klubos és TV2-s film. Vasárnap a Rising Star 18-49-ben gyenge eredményeket ért el, sőt az RTL esti filmismétlése is legyőzte és teljes lakosság körében is csak közepesen produkált. A Játék határok nélkül döntője már nem hozott úgy, mint az előző nap, mert az előbb említett TV2-s szuperprodukció és a ValóVilág párbaja is ekkor ment, de így is egész jól teljesített. (Fotó: RTL Klub) Hétfő: TV2: Emlékezz, Reina!: 393 ezer (17,5%), 18-49: 86 ezer (12,2%) TV2: A Macska: 734 ezer (22,9%), 18-49: 160 ezer (16,1%) RTL: Szombat Esti Láz (ism.): 226 ezer (8,6%), 18-49: 48 ezer (5,8%) M1: Szívek doktora 1x06: 234 ezer (5,4%), 18-49: 41 ezer (2,8%) TV2: Tények: 1,153 millió (27,8%), 18-49: 322 ezer (24,1%) RTL: Híradó: 1,030 millió (25,6%), 18-49: 296 ezer (22,6%) RTL: Fókusz: 1,080 millió (24,8%), 18-49: 357 ezer (23,8%) M1: Híradó: 360 ezer (7,6%), 18-49: 59 ezer (3,4%) M1: In Memoriam Buzánszky Jenő: 201 ezer (4,2%), 18-49: 32 ezer (1,8%) TV2: Jóban Rosszban: 819 ezer (17,4%), 18-49: 249 ezer (14,5%) TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 634 ezer (13,4%), 18-49: 237 ezer (12,9%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 994 ezer (21,2%), 18-49: 461 ezer (27%) RTL: Barátok közt: 1,243 millió (25,9%), 18-49: 512 ezer (27,5%) M1: Kékfény: 333 ezer (7,3%), 18-49: 57 ezer (3,1%) M1: Római helyszínelők - Árulkodó nyomok 1x16: 181 ezer (5,1%), 18-49: 28 ezer (1,8%) TV2: Az elnök árnyékában 1x03: 305 ezer (8,1%), 18-49: 137 ezer (8,4%) TV2: Halálfutam 2. (film): 181 ezer (9,2%), 18-49: 102 ezer (11%) RTL: Balhé Bronxban (film): 540 ezer (14,7%), 18-49: 231 ezer (14,7%) RTL: Híradó - Késő esti kiadás: 275 ezer (11,6%), 18-49: 89 ezer (8,1%) RTL: Piszkos csapat 1x03: 96 ezer (7,3%), 18-49: 31 ezer (4,8%) Kedd: TV2: Emlékezz, Reina!: 364 ezer (16,2%), 18-49: 80 ezer (11,7%) TV2: A Macska: 717 ezer (22,7%), 18-49: 152 ezer (16%) RTL: Szombat Esti Láz (ism.): 210 ezer (8,1%), 18-49: 47 ezer (6%) M1: Szívek doktora 1x07: 219 ezer (5%), 18-49: 40 ezer (2,8%) TV2: Tények: 1,053 millió (25,6%), 18-49: 271 ezer (20,3%) RTL: Híradó: 1,092 millió (27,3%), 18-49: 309 ezer (24%) RTL: Fókusz: 1,149 millió (26,2%), 18-49: 354 ezer (24,1%) M1: Híradó: 360 ezer (7,6%), 18-49: 62 ezer (3,8%) M1: Gran Hotel 2x10: 200 ezer (4,2%), 18-49: 18 ezer (1%) TV2: Jóban Rosszban: 797 ezer (16,9%), 18-49: 237 ezer (14,6%) TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 612 ezer (12,8%), 18-49: 194 ezer (10,8%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 946 ezer (19,9%), 18-49: 385 ezer (23,3%) RTL: Barátok közt: 1,211 millió (25,1%), 18-49: 449 ezer (24,7%) M1: Zűrös szívügyek 1x02: 158 ezer (3,9%), 18-49: 23 ezer (1,3%) TV2: Euro Túra (film): 271 ezer (8,3%), 18-49: 129 ezer (9,1%) RTL: A mentalista 6x19: 942 ezer (23,2%), 18-49: 363 ezer (21,2%) RTL: Híradó - Késő esti kiadás: 614 ezer (19,1%), 18-49: 238 ezer (17,1%) RTL: XXI. század: 390 ezer (15,5%), 18-49: 135 ezer (12,1%) TV2: King & Maxwell 1x02: 103 ezer (6%), 18-49: 52 ezer (6,3%) RTL: Reflektor: 255 ezer (12,5%), 18-49: 106 ezer (11,2%) RTL: A mentalista (ism.): 174 ezer (12,5%), 18-49: 88 ezer (13%) Szerda: TV2: Emlékezz, Reina!: 365 ezer (15,1%), 18-49: 70 ezer (9%) TV2: A Macska: 697 ezer (21,5%), 18-49: 141 ezer (13,9%) RTL: Szombat Esti Láz (ism.): 220 ezer (8,7%), 18-49: 64 ezer (7,9%) M1: Szívek doktora 1x08: 227 ezer (5,2%), 18-49: 47 ezer (3,1%) TV2: Tények: 1,075 millió (26,3%), 18-49: 305 ezer (22,4%) RTL: Híradó: 1,039 millió (26%), 18-49: 319 ezer (24,4%) RTL: Fókusz: 1,067 millió (24,6%), 18-49: 376 ezer (24,9%) M1: Híradó: 353 ezer (7,5%), 18-49: 69 ezer (4%) M1: Cédrusliget 2x05: 238 ezer (5%), 18-49: 55 ezer (3%) TV2: Jóban Rosszban: 807 ezer (17,2%), 18-49: 232 ezer (13,8%) TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 690 ezer (14,7%), 18-49: 214 ezer (11,7%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 942 ezer (20%), 18-49: 420 ezer (24,6%) RTL: Barátok közt: 1,235 millió (25,8%), 18-49: 479 ezer (25,9%) M1: Szabadság tér '89: 130 ezer (3,2%), 18-49: 22 ezer (1,3%) TV2: Men In Black - Sötét zsaruk 2. (film): 260 ezer (8%), 18-49: 144 ezer (10,2%) RTL: Szulejmán 1x106: 825 ezer (21,1%), 18-49: 294 ezer (17,9%) RTL: Híradó - Késő esti kiadás: 436 ezer (14,8%), 18-49: 180 ezer (13,6%) RTL: Házon kívül: 368 ezer (15,3%), 18-49: 154 ezer (13,9%) TV2: Hawaii Five-0 3x22: 157 ezer (9,3%), 18-49: 84 ezer (10,3%) RTL: Reflektor: 113 ezer (6,9%), 18-49: 47 ezer (5,8%) Csütörtök TV2: Emlékezz, Reina!: 368 ezer (16,1%), 18-49: 67 ezer (9,1%) TV2: A Macska: 742 ezer (23,6%), 18-49: 157 ezer (15,7%) RTL: Salamon király kincse I. (film): 266 ezer (9,8%), 18-49: 82 ezer (9,4%) M1: Szívek doktora 1x09: 217 ezer (5,2%), 18-49: 27 ezer (1,9%) TV2: Tények: 1,010 millió (25,6%), 18-49: 260 ezer (19,4%) RTL: Híradó: 1,069 millió (27,6%), 18-49: 312 ezer (23,9%) RTL: Fókusz: 1,054 millió (25,4%), 18-49: 350 ezer (24,3%) M1: Híradó: 315 ezer (7%), 18-49: 43 ezer (2,7%) M1: A rózsaszín párduc 2. (film): 215 ezer (5,1%), 18-49: 76 ezer (4,5%) TV2: Jóban Rosszban: 825 ezer (18,5%), 18-49: 257 ezer (16,3%) TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 596 ezer (13,1%), 18-49: 184 ezer (10,7%) TV2: Az indíték 1x02: 264 ezer (7,3%), 18-49: 106 ezer (7%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 934 ezer (20,8%), 18-49: 401 ezer (25,1%) RTL: Barátok közt: 1,174 millió (25,6%), 18-49: 423 ezer (24,3%) RTL: CSI: Miami helyszínelők 9x07: 666 ezer (17,5%), 18-49: 267 ezer (17%) TV2: NCIS (ism.) 209 ezer (9%), 18-49: 71 ezer (6,7%) TV2: Életfogytig zsaru (ism.): 96 ezer (7,1%), 18-49: 43 ezer (6,7%) RTL: CSI: A helyszínelők 4x18: 261 ezer (12,9%), 18-49: 107 ezer (11,6%) Péntek: TV2: Emlékezz, Reina!: 411 ezer (16,9%), 18-49: 83 ezer (10,2%) TV2: A Macska: 713 ezer (21,9%), 18-49: 143 ezer (14,2%) RTL: Salamon király kincse II. (film): 273 ezer (9,6%), 18-49: 84 ezer (9,2%) M1: Szívek doktora 1x10: 214 ezer (5%), 18-49: 40 ezer (2,8%) TV2: Tények: 1,053 millió (25,9%), 18-49: 277 ezer (20,9%) RTL: Híradó: 1,020 millió (25,6%), 18-49: 308 ezer (23,9%) RTL: Fókusz: 997 ezer (23,4%), 18-49: 293 ezer (20,6%) M1: Híradó: 362 ezer (8%), 18-49: 68 ezer (4,4%) M1: Öltések közt az idő 1x02: 303 ezer (6,9%), 18-49: 38 ezer (2,3%) TV2: Jóban Rosszban: 816 ezer (18%), 18-49: 242 ezer (15,9%) TV2: Hal a tortán: Meglepetés: 609 ezer (13,1%), 18-49: 177 ezer (10,6%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest: 934 ezer (20,5%), 18-49: 380 ezer (24,6%) RTL: Barátok közt: 1,264 millió (27%), 18-49: 467 ezer (27,6%) TV2: Hancock (film): 246 ezer (7,2%), 18-49: 133 ezer (9,3%) RTL: Úszó erőd (film): 642 ezer (18,1%), 18-49: 265 ezer (18,2%) RTL: Híradó - Késő esti kiadás: 376 ezer (16,4%), 18-49: 161 ezer (15,2%) TV2: Grimm 2x10: 103 ezer (5,5%), 18-49: 50 ezer (5,7%) RTL: Kemény motorosok 3x02: 176 ezer (11,6%), 18-49: 99 ezer (13,6%) Szombat: TV2: Ikrek (film): 304 ezer (9,4%), 18-49: 108 ezer (9,6%) RTL: Vegyünk új mamit! (film): 279 ezer (8,5%), 18-49: 110 ezer (9,6%) TV2: Tények: 877 ezer (21,3%), 18-49: 265 ezer (18,6%) RTL: Híradó: 932 ezer (22,7%), 18-49: 265 ezer (18,7%) M1: Híradó: 497 ezer (10,8%), 18-49: 80 ezer (4,7%) M1: Játék határok nélkül: 638 ezer (14%), 18-49: 189 ezer (10,7%) TV2: Vissza a jövőbe (film): 483 ezer (10,5%), 18-49: 253 ezer (14,8%) RTL: Fókusz Plusz: 828 ezer (18,9%), 18-49: 278 ezer (18,1%) RTL: Superman visszatér (film): 453 ezer (10%), 18-49: 228 ezer (13,1%) M1: A Keresztapa 2. (film): 183 ezer (7%), 18-49: 72 ezer (5,9%) TV2: Egyszerűen bonyolult (film): 380 ezer (10,8%), 18-49: 201 ezer (13%) TV2: Kőkemény igazság (film): 106 ezer (7,3%), 18-49: 54 ezer (7,1%) RTL: Kígyók a fedélzeten (film): 218 ezer (7,8%), 18-49: 112 ezer (8,7%) Vasárnap: TV2: Vissza a jövőbe (film, ism.): 265 ezer (7,3%), 18-49: 91 ezer (6,7%) RTL: Rendőrakadémia 3. (film): 464 ezer (12,5%), 18-49: 185 ezer (13,4%) TV2: Tények: 1,055 millió (23,1%), 18-49: 315 ezer (19,3%) RTL: Híradó: 1,138 millió (25%), 18-49: 358 ezer (22%) M1: Híradó: 274 ezer (5,4%), 18-49: 49 ezer (2,6%) M1: Játék határok nélkül: 520 ezer (10,4%), 18-49: 162 ezer (8%) TV2: Rising Star: 1,200 millió (24%), 18-49: 382 ezer (19,8%) TV2: Lepattintva (film): 342 ezer (11,6%), 18-49: 181 ezer (13%) RTL: Nagyfiúk (film): 913 ezer (18,1%), 18-49: 461 ezer (24,4%) RTL: Zöld darázs (film): 507 ezer (12,4%), 18-49: 256 ezer (14,4%) Top 6 csatornák: (18-49, főműsoridő) 1. RTL Klub: 19,8% 2. TV2: 12,9% 3. COOL: 7,2% 4. Film+: 5,8% 5. Viasat3: 3,9% 6. M1: 3,5%

További hírek

49. heti nézettség - Ismét mindent vitt az X-Faktor

48. heti nézettség - Továbbra is remek eredményeket szállít a Barátok közt



Hozzászólások