2014. április 15-én mutatta be az amerikai FX csatorna a Fargo című sorozatot, mely az azonos című, 1996-os film alapján készült. Az első évad főszereplői között találhatjuk Billy Bob Thornton-t és Martin Freeman-t. A két színész főleg filmes karrierje miatt ismert, bár előbbi feltűnt az Agymenők egyik epizódjában is, utóbbit pedig sokan a Sherlock-ban nyújtott alakítása miatt kedvelik.
A Fargo első szezonja 10 részből áll, ám ez a tíz epizód is elég volt ahhoz, hogy az idei év egyik legjobb sorozatává váljon, ami azon túl, hogy Emmy-díjat nyert a legjobb minisorozat és a legjobb rendezés kategóriájában, tizenöt egyéb jelölést is begyűjtött, valamint díjazták Allison Tolman alakítását is.

A hazai premiert a nemrég indult AMC csatorna hozza el nekünk, méghozzá 2015. január 28-án.
Természetesen a sorozatnak lesz második évada is, amit nálunk ugyancsak az AMC adhat le, ám az 2015 ősze előtt egészen biztos nem kerül képernyőre. Ráadásul egészen másról fog szólni, hiszen mind a korszak, mind szereplők újak lesznek. Ez tehát egy antológiasorozat, aminek első évada feltehetőleg elsősorban azoknak nyeri el a tetszését, akik A törvény nevében (True Detective) című sorozatot is nagyon kedvelték és elismerték.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés