.

Beszámoló a Játék határok nélkül maratoni forgatásáról

Írta: Gaax | 2014. október 17. 20:20
Több ízben is beszámoltunk már különféle tévéműsorok felvételeiről, megnéztük élőben, hogy forog egy amerikai akciósorozat, jártunk tehetségkutatókon és bepillantottunk a legnépszerűbb valóságshow-k színfalai mögé. A Játék határok nélkül viszont teljesen újat hozott. Egy olyan ügyességi műsort, mely nemzeteket kapcsol össze, és végül kiderül, hogy Amerika, Indonézia, Oroszország, Franciaország, Egyiptom, vagy épp Magyarország csapata áll-e a legatletikusabb és leggyorsabb észjárású nőkből és férfiakból. Az Origo második legnagyobb, 4500 négyzetméteres stúdiójában töltöttünk május közepén egy napot, ahol mi magunk is meggyőződhettünk arról, milyen összecsapásokra számíthatnak az M1 nézői az október 18-án, szombaton, 20:20-kor érkező új évadban. A forgatás során ráadásul izgalomból se volt hiány, az egyik legveszélyesebb műsorszám alatt alatt egy bika okozott akkora zűrt a stúdióban, hogy még a nézőket is ki kellett küldeni a helyszínről. Érdemes végigolvasni helyszíni beszámolónkat!
Franciaország után először Magyarország szolgált európai helyszínként az új Játék határok nélkülnek, melynek a következő évadában az oroszok, indonézek, franciák, egyiptomiak, az amerikai kontinenst képviselők, és persze a magyar csapat tagjai csapnak össze, hogy bebizonyítsák, ők a legtalpraesettebbek. A legtöbb ügyességi műsorhoz képest viszont itt nem csupán az erőnlétre van szükség, fejben is nagyon ott kell lenni. Főleg, mert a feladatok igencsak komplexek és nem elég, ha valaki csak az izmait teszi oda. Összesen kilenc órát töltöttünk a Játék határok nélkül forgatási napján a NuMuvee és az MTVA jóvoltából, ahol megbizonyosodhattunk arról, hogy mennyiben más egy nemzetközi produkció forgatása, mint egy hazai ügyességi játéké. Fesztiválhangulat, színes kavalkád, és energikus összkép fogadott minket, amikor beléptünk a színfalak mögé, ahol a 48 fős csapatok készültek a forgatásra. A backstage-ben pihengetők pedig a kihelyezett tévéken követték egy tucatnyi társukat, akik éppen megmérkőztek a Magyarországra érkezett csapatokkal. A stúdió lényegi része azonban ezután következett csak, hatalmas díszlet, elkerített bikafuttató, mászófal, és nagyon is nívós, már-már kolosszális díszlet tárult elénk, ahogy elfoglaltuk a helyünket a nézőközönségben. Olyan lelátóról kísérhettük végig az eseményeket ugyanis, mint amilyenek a teniszmeccseken vannak. Csak persze sokkal kisebbről. Itt pólókat adtak ránk, hogy biztassuk a magyar csapatot, ráadásul még az egyik Rippel-testvér is helyet foglalt a közönség soraiban, aki fivérének drukkolt éppen. Ahogy megtudtuk, minden adásban lesz egy-egy híresség a csapatokban, aki próbálja majd feldobni a versenyzőket. Ezzel jobb teljesítményre sarkallva őket. A kis lelátón egyébként nagyon jól megfértek az egyes országok drukkerei, bár azt meg kell hagyni, hogy az oroszok elég keményen biztatták a sajátjaikat. Ennek folyományaként pedig kedvenceik is brutális tempóban és hozzáállással próbálták lefaragni vetélytársaik lelkesedését.
A Játék határok nélkül egy igencsak pörgős, dinamikus és látványos műsornak ígérkezik, viszont tényleg kemény próbatétel elé állítja majd a versenyzőket. Mire kell itt gondolni? Csak, amikor ott voltunk, nyaktörő mutatványok sokaságát kellett végrehajtaniuk a résztvevőknek. Így a medence fölött elhelyezett forgós, gumihengereken kellett átevickélniük, úgy kellett ügyességi feladatot végrehajtaniuk, hogy közben szó szerint próbálták őket lefújni a futópadról. Na, és persze a mászófalról sem lehet egy élmény lebucskázni. Emellett egy elzárt téren a csapattagoknak bikák elől kellett futkosniuk, amit egy tévés újságíró mondjuk nem biztos, hogy elvállalna. Ők azonban igen, ám arra senki nem számíthatott, hogy ott jártunkkor az egyik megbokrosodott állat kizúg a ringből, és az állatot kordában tartani próbáló idomár rázuhan egy francia producerre, megsebesítve őt. A játék egy kör alakú arénában zajlott, ahol a szervezők különféle olyan objektumokat helyeztek el, melyekben a versenyzők menedéket találhattak a bika elől. Az állat össze-vissza futkosott a homokban, miközben a játékosok próbáltak elérni a mini-aréna másik felében elhelyezett medencéig, melyből a „trófeákat” kihalászva kellett visszaérniük a kiinduló pontra. Ez afféle váltófutás volt. Amelyik csapat előbb végigfuttatta az összes játékosát, az nyert. Látogatásunkkor a bika áttörte a kör alakú, jól elzárt játéktér kordonját - ahogy az az alábbi képen is látható - és beleesett a már említett medencébe. A nézők messze ettől, magaslaton ültek, így természetesen nem kerültek veszélybe. Magyar játékos is volt a környéken, amikor az eset megtörtént, ám a versenyzők gyorsan elszeleltek a környékről. Azonban az egyik bikaszelídítő balszerencsés balesetet idézett elő, ő ugyanis, amikor a produkció két másik kisegítőjével együtt megtartotta az állatot, másfél métert zuhant az aréna pereméről, letarolva ezzel az egyik francia producert, Yves Launoyt, aki több mint 30 éve dolgozik a szakmában töretlen lelkesedéssel. A szakértő információink szerint azóta felépült, és teljesen jól van. A balesetet követően pár szempillantás alatt mentősök és orvosok rohantak oda, a forgatási helyszínt teljesen kiürítették, az ellátás után pedig 15-20 perccel később elszállították a szerencsétlenül jártat. Ezután a felvétel csak másfél óra múlva folytatódott, de a szervezők profi, összehangolt, és gyors munkáról és helyzetfelismerésről tettek tanúbizonyságot. Az eset egyébként azért történhetett meg, mert a bika feketén-fehéren lát, a játékosok pedig egy olyan díszletelemen álltak, mely a víz felszínén úszik. Az állat mivel nem lát jól, ezért rámerészkedett erre a számára nem túl biztonságos építményre, és a vízbe süllyedt. Mert az elem nem bírta el a súlyát. Az esetről felvétel is készült, több kamera is vette, de az adott epizódba nem kerül majd bele teljes egészében.
A 90-es évekbeli Játék határok nélkült, és az új verziót összehasonlítva a versengés egyértelműen veszélyesebb lesz, mint korábban, de a mai tévénézők ingerküszöbe megemelkedett. Így több izgalom kell ahhoz, hogy a képernyők elé ültesse a műsor az embereket. Ez a faktor pedig nagyon erősen jelen lesz az új évadban, már most egész magabiztosan kijelenthetjük. Mivel nemzetközi produkcióról van szó, ezért minden országban más és más csatornán fut majd a Játék határok nélkül. Ezt érdemes tudni. Nálunk éppen az M1-en, október 18-tól, ahogy itt megírtuk korábban. És mivel a szó szoros értelmében tévés világesemény ez a széria, ezért minden náció igyekszik a saját szájízét beleadni a körítésbe. Itt arra kell gondolni, hogy míg Harsányi Levente és Varga Edit a magyar szegmenseket próbálják hazai stílussal feldobni, addig a franciák a saját nézőiknek kedveskednek hasonló módon, és így a többi ország. Ehhez nagyon komoly profizmus és hozzáállás szükséges, ráadásul mindezt nagyon rövid idő alatt hozta össze a nemzetközi stáb. Fontos mindemellett megemlíteni, hogy magyar részről szinte mindenkinek az arcára volt írva a lelkesedés, ami egy ilyen szériában szintén sokat hozzátesz a végeredményhez. Május 13-a és 20-a között forgott a Játék határok nélkül, azaz 8 nap alatt felvettek összesen 13 részt. A tervek szerint a következő évadokat is ide, Magyarországra hozzák majd. Ami mindenképpen erősíthet a magyar tévéműsorok, és a forgatási körülmények megítélésén. Persze azt tudni kell, hogy mostanában egyébként is szeretnek itt dolgozni a hollywoodi és nyugati stábok. Szóval, lehet, hogy végre valami beindult nálunk. Az egyik francia producer közreműködésének köszönhetően még a közvetítő kocsit is meglátogathattuk, így teljes körű élményt kaptunk az új évad háttérmunkálatairól is, itt ugyanis a legmodernebb technikai kavalkád várt minket. Ez valójában egy hosszú, kiszélesített kamion volt, mely igencsak impresszív látványt nyújtott. Szakértőnk szerint legalább két milliárd forintba kerül egy ilyen mozgó komplexum, a kocsi a legmodernebb technikai követelményeknek is megfelel, a készítők azonban csak a forgatás idejére bérelték ki, érthető okokból.
Jó volt látni azt is, hogy a játékosok rögtönzött flash mobbal és tánccal kötötték le magukat fölös idejükben a színfalak mögött, de a sárga, zöld, piros ruhákba öltöztetett profi sportolók szívesen vegyültek a többi országból érkezett riválisokkal is. Erről mi magunk is megbizonyosodhattunk, ugyanis szabadon bejárhattuk a teljes forgatási helyszínt, illetve interjúkat készítettünk Gundel Takács Gáborral, Harsányi Leventével, és az egyik hazai játékossal is. Mind a hárman rendkívül vidáman, nagy átéléssel, és kellő komolysággal beszéltek a forgatásról. Jó volt hallgatni őket. A velük készült anyagokat októberben és novemberben közzé fogjuk tenni. Csak remélni lehet ezután, hogy az erős fesztiválhangulattal a magyar vendégszeretet is kap egy kis pozitív reklámot, de az biztos, hogy kivétel nélkül mindenki örült neki, hogy milyen sokszínű játéknak lehettek részesei. Tényleg határok nélkül, hiszen az egyes epizódokban 6 különféle játék van, és szerepel majd a képernyőkön, melyek többek között a magyar kultúrára jellemző elemeket is magukkal hoznak. A NuMuvee Hungary Kft. nevű produkciós cég négy éves előkészületi fázis után hozta össze azt, hogy a Játék határok nélkül ismét Magyarországra érkezzen, és széles körben képernyőre kerüljön. Ez pedig komoly lelkesedést és elhivatottságot követelt meg tőlük. Szerencsére sikerrel jártak, mi, magyarok pedig habár a focicsapatunkért nem szurkolhatunk manapság – mert nincsenek azon a szinten nemzetközileg –, itt a versenyzőkért szoríthatjuk majd rendesen a karfát. Mert a magyarok általában nagyon jól teljesítettek a műsorban. A M1-en a 2014/15-ös tévés szezonban, szombat esténként, 20:20-kor (november 1-jén nem lesz adás) jelentkező Játék határok nélkül afféle mini-olimpiának is könnyedén beillik. Akkora elánt, lelkesedést, és győzni akarást tapasztalhattunk mind a játékosok részéről, mind pedig az őket biztató közönség oldaláról, hogy azoknak is érdekes lehet ebbe a fizikai és mentális megmérettetésbe belenézniük, akik a korábbi részeket nem látták. Az eredetihez képest kicsit más lesz ez az új, Magyarországon forgatott változat, a grandiózus díszletek viszont jó hátteret szolgáltathatnak ahhoz, hogy sikeres legyen az ügyességi szériában. (Fotók: SorozatWiki)

További hírek

Nem lesz magyar csapat az idei Játék határok nélkülben

Oroszok és Harsányi Levente nélkül folytatódik a Játék határok nélkül



Hozzászólások