Korábban is suttogták már, hogy 2015-ben jöhet a The Walking Dead testvérsorozata, most azonban egy lépéssel közelebb vagyunk ennek a megvalósulásához. Az AMC ugyanis berendelte a zombis produkció mellékágának első részét, amely ugyanabban a posztapokaliptikus világban fog játszódni, mint a The Walking Dead, csak éppen új karakterekkel a főszerepben. A pilotot a képregények atyja, Robert Kirkman és Dave Erickson írják majd, utóbbi szakember többek között a Kemény motorosokon (Sons of Anarchy) is közreműködött. “Tudjuk, hogy sokan kíváncsiak a zombik uralta világ olyan szegleteire, amelyekbe eddig az anyasorozat nem nyújtott betekintést. Számunkra is nagyon izgalmas, hogy felfedezzük, mik rejtőznek a legsötétebb sarkokban” – árulta el Kirkman. A The Walking Dead egyébként az AMC-n október 12-én tér vissza, már az ötödik évaddal.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés