Hamarosan indul az RTL Klub egyik új őszi műsora, a Konyhafőnök. Az amatőr szakácsok összecsapásáról szóló produkcióról eddig nem sokat lehetett tudni, de a csatorna most bejelentette kikből áll majd a zsűri. Vajda Pierre, Fördős Zé és Bernáth József mind érdekes emberek és főzés tudományához nagyon értenek. Részletek az RTL Klub közleményében:

Hamarosan az RTL Klubon láthatják a nézők a Konyhafőnök című műsort, melyben hobbiszakácsok mutathatják meg, mire képesek. A versenyzők minden adásban összecsapnak majd, hogy megvalósíthassák az álmukat: egy fantasztikus karriert a gasztronómia világában. A tét óriási, hiszen a műsor nyertese 10 millió forinttal is gazdagabb lesz.

Éppen ezért a hobbiszakácsoknak sem lesz könnyű dolguk, hiszen nemcsak saját konyhájukból kell kilépniük és ország-világ előtt megmutatniuk fogásaikat, hanem a zsűri tetszését is el kell nyerniük. A versenyzők teljesítményét egy háromfős, a gasztronómia különböző területeiről érkező zsűri értékeli majd.

Vajda Pierre ételkritikus közel 2000 étteremben fordult már meg világszerte. Véleményét sosem rejti véka alá, így a Konyhafőnök versenyzőivel sem lesz kíméletes. “Az igazi konyhafőnök átlagon felülien főz, kiváló az ízlése. Egyszerre képviseli a minőséget és a kreativitást, miközben a legapróbb részletekre is odafigyel a konyhában. Ez egy nagyon összetett dolog, nem sok emberben van meg ez a képesség, hogy konyhafőnök lehessen. Éppen ezért kritikus leszek… Minden esetben”.

hirdetés

A Konyhafőnök zsűrijének legszigorúbb tagja azonban nem ő, hanem Bernáth József séf lesz. A karrierjét Lyonban kezdő, majd Londonban folytató séf több Michelin-csillagos étteremben is dolgozott már. Most azért tért haza Magyarországra, hogy többéves szakmai tapasztalata alapján segítsen megtalálni a konyhafőnököt. “A Konyhafőnök precíz, gyors, tiszta munkát végez és harmonikus ételt tálal fel. Azonban nem elég a jó ízkombináció, a technikákat is ismerni kell. Ha valaki olyan ételt tesz elém, amit már ránézésre se szívesen kóstolnék meg, azzal kegyetlen leszek”.

A Konyhafőnök harmadik zsűritagja, Fördős Zé a gyorsan, de frappánsan elkészíthető ételek szerelmese. A gasztrobloggerként ismertté vált zsűritag azonban nem elégszik meg ennyivel, ha a jövő konyhafőnökének megtalálásáról van szó. “Rengeteg különböző képességgel kell rendelkeznie a konyhafőnöknek. Főzzön jól, ez alap. Ugyanakkor legyen jó menedzser, irányító és kreatív. Én ezt a három dolgot is vadászni fogom majd”. (Fotó: RTL Klub)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban