Clive Owent jól ismerhetik a filmrajongók, a 2006-os, Alfonso Cuarón-féle Az ember gyermeke című filmben a színész élete egyik legjobb alakítását hozta. De Owen az a hollywoodi sztár, aki úgy járt meg komoly filmeket (Sin City, A Bourne rejtély), hogy a világhírnév elkerülte. És az a komoly elismerés is, amit megérdemelne. Most a Cinemax újdonságában, A sebészben (The Knick) minden adott a sikerhez: az önpusztító főszereplő, a hű történelmi háttér, és a kőkemény jelenetek. A végeredmény mégse áll össze. Sajnos, tegyük hozzá gyorsan.

A sebész első részét az amerikai premiert megelőző, az HBO által szervezett sajtóvetítésen láttuk, így azt várhattuk, hogy még impulzívabb élményt jelent majd a sorozat pilotja. Egyelőre azonban számomra kihagyott ziccernek tűnik a produkció. Hogy miért? Annak ellenére, hogy adott egy jónak tűnő karakter, a Clive Owen által alakított Dr. John W. Thackery, a történet első blikkre elég nagy összevisszaságnak tűnik. A XX. század elején járunk, a The Knickerbocker kórházban, ahol egy doktor új módszerekkel próbálja megmenteni a páciensek életét.

A Cinemax új sorozata azonban túlzottan is emlékeztet a Doktor House által bejárt irányvonalra, csak épp itt a körítés más. Történelmi díszletek között kapjuk meg nagyjából ugyanazt, a Kés/Alatt bátor őszinteségével megspékelve. Valahol sajnálni lehet a mai tévénézőket, hiszen a sorozatgyártók úgy vannak mostanában, hogy elég, ha letesznek az asztalra egy antihőst. Aki mondjuk szemtelenül csajozik, mint Hank Moody, komoly bűntényeket követ el, mint Walter White, vagy éppen bekokózva műt és próbálkozik új módszerekkel, mint Thackery, A sebész főhőse. Működhetne a recept, és mosolyogva fogyaszthatnánk el a végeredményt, azonban eljön lassan az az idő, hogy az antihősök is kimennek a divatból. Egészen egyszerű okból. Mert túl sokat láttunk már belőlük. A sebészt pedig az sem menti meg, hogy naturalista jelenetekkel operálva próbál meghökkenteni.

hirdetés

A már visszavonult filmkészítő, Steven Soderbergh korábban lenyilatkozta, hogy bizony számít arra, hogy a tévénézők fele el fog fordulni a keményebb műtéteket látva. Az én tippem viszont az, hogy ezek a sorozatrajongók inkább döntenek majd úgy, hogy kikapcsolják a tévét. És mennek el valamerre másfelé. Kivéve persze, ha érdeklődnek a sebészet iránt, és szívesen néznek istenkomplexusos, fehér ruhákba öltözött egyéneket, akik azon munkálkodnak, hogy betegeken, vagy épp balesetben megsérült embereken segítsenek.

Az tény, hogy a XX. század eleji New York egészen hangulatos körítést ad A sebésznek, de erre korábban már számítottunk. Nem annyira ütős a végeredmény még így sem, mint a Boardwalk Empire – Gengszterkorzóban, de betekinteni egy másik korba mindig érdekes. És a két sorozat között ugye van nagyjából egy harminc éves eltérés időben. Emiatt pedig egészen más hozzáállást láthatunk az emberektől, például a főszereplő is erősen rasszista, amikor egy néger orvos próbál a The Knickerbockerben elhelyezkedni, egyszerűen megpróbálja elzavarni. Mert fekete. És a betegek az olyanban nem bíznak.

Clive Owen egyébként ügyesen hozza a bajszos Doktor House-t, azonban azt nem mondanám, hogy emlékezetesen. A többi szereplő teljesen összemosódik mellette, jellegtelenek és a pilotot látva könnyen előfordulhat majd sok nézővel, hogy egy-két jelenet ki is esik az emlékezetükből. Mert egész egyszerűen azért rakták bele a készítők őket, hogy kitöltsék az időt. Az pedig sose jó, főleg, egy pilot esetében. Emlékezzünk csak vissza, hogy a Lostnak például minden egyes snittének jelentősége volt. Vagy legalábbis emlékeztünk rájuk, az érzelmi töltet, vagy éppen a sokk miatt. De ugyanígy emlegethetném a Hősöket is. A három sorozat persze egészen más stílust képvisel, de jegyezzük meg, hogy a Lost és a Hősök is hamar kult státuszba emelkedett. Azért, mert egészen újat mutattak.

A sebésznek a kezdéssel ez nem jött össze. Pláne, hogy a kábeles sorozatok nézői hozzá vannak szokva a durvuláshoz. Így, aki a Kés/Alattot látta, az nem fog megdöbbenni azon, hogy egy terhes nőben könyékig turkálnak, premier plánban.

De mégis kiknek tudjuk ajánlani akkor Soderbergh új produkcióját? Azoknak, akik éjszakánként amiatt forgolódnak az ágyban, mert nincs elég kórházas sorozat a tévében. Vagy azoknak, akik a Hannibal szünete alatt egy kis vizuális gyomorforgatásra vágynak. Esetleg azoknak, akik menthetetlenül imádják Clive Owent.

Értékelés:
A Cinemax híres a brutális sorozatairól, azonban míg a Válaszcsapás és a Banshee szórakoztató keménykedést tett le az asztalra, addig A sebész elmarad tőlük. Talán azért, mert az antihősök kezdenek már kimenni a divatból, vagy mert a főszereplő leginkább a XX. századba helyezett Doktor House-ként emlegethető. Clive Owen számára nem ez a produkció lesz az, ami beindítja a karrierjét, de azért érdemes reménykedni, hogy a gyengébb kezdés ellenére magára talál majd a széria. A pilot 4/10-es pontszámot érdemel.

(A sebész a magyar Cinemaxon augusztus 9-én, 22:00-kor mutatkozik be, aznap reggeltől pedig már az HBO GO-n is elérhető lesz. Clive Owen kalandjairól az HBO nézői sem maradnak majd le, ők vasárnap 23:40-kor nézhetik meg a pilotot.)

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre