Egy-egy film vagy tévésorozat esetében nagyon sok múlik a technikai stábon. Az írókon és a rendezőkön. Most utóbbiakról lesz szó, hiszen kiderült, kik dirigálják majd a Trónok harca 5. évadát. A direktorok 2-2 epizódot kaptak, és bizony lesznek köztük nagy nevek. Például visszatér David Nutter, aki a harmadik évadban a Vörös Nászos epizódot rendezte. És komoly teher nehezedik majd a vállaira, hiszen a mindig izgalmas 9. epizódot és az évadzárót kapta. Kissé meglepő, hogy rajta kívül sem Neil Marshall, sem pedig a showrunnerek, azaz David Benioff és Dan Weiss sem fognak rendezni, de szerencsére jönnek nagy arcok, más sorozatokból.

Az ötödik évad első és második részét Michael Slovis rendezi majd, aki a Breaking Baden dolgozott már, a harmadikat és a negyediket Mark Mylod, ő korábban a Törtetőkön és a Shamelessen dolgozott. Az ötödiket és a hatodikat a Boardwalk Empire-ön és a Tudorokon edződött Jeremy Podeswa dirigálja majd, a hetediket és a nyolcadikat pedig Miguel Sapochnik, aki a House-on és a Fringe-en dolgozott korábban. Az utolsó két epizódot pedig a már említett Nutter kapja. Impresszív lista az biztos, nem lesz gyenge előreláthatóan az új szezon sem.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés