.

20. heti nézettség - Feltámadt A mentalista

Írta: KTL | 2014. május 20. 22:05
A 19. heti nézettség itt olvasható vissza. A 20. héten már 18 órakor indult az RTL Híradója. Elsőre az edmény felemás, a hírműsor nézettsége ugyanis több százalékponttal csökkent, de a Fókusz közönségaránya viszont jelentősen nőtt. A TV2 pakolgatásának eredményei sem egyértelműek. A Jóban Rosszban adatai ugyan jelentősen nőttek, de az eddig nagyon sikeres Magánnyomozók számai jelentősen csökkentek és az Édes élet sem hozott olyan jól. Szintén ettől a héttől kezdve a 22 órás sávban már nem ment ValóVilág. Hétfő este már meg is látszott a hatása, hisz az eddig közepesen teljesítő Showder Klub 18-49-ben jó nézettséggel ment. A teljes lakosságban viszont kikapott az Édes élettől. Később szép számokkal futott az NCIS és közepessel a CSI: A helyszínelők ismétlése. Kedden az elmúlt időszak lejtmenete után feltámadt és brutálisan tarolt A mentalista. Kitűnően hozott az Életre-halálra is, míg az NCIS: Los Angeles most sem muzsikált jól. Szerdán a Szulejmán a fiatalok körében közepesen, míg teljesben jó számokat hozott. A Frizbi Hajdú Péterrel most sem teljesített jól. Csütörtökön a Glades - Tengerparti gyilkosságok gyengén, a Sherlock és Watson közepesen, míg a Gyilkos elmék ismétlése jól hozott. Pénteken a Castle felemás, míg A zöld íjász jó eredményekkel futott. A hétvége első napján a Szombat Esti Láz ismét pocsékul teljesített. Vasárnap mindkét korosztályban remek nézettséggel ment a Cobra 11, de a teljes lakosság körében a Napló is jól teljesített. Később tarolt Az ének iskolája, melyet a fiataloknál csak a Barátok közt, teljesbe pedig semmi sem tudta megelőzni a héten. A szintén ekkor látható Magyarország, szeretlek! is jól teljesített. (Fotó: RTL Klub) Hétfő: TV2: Tények. 953 ezer (29,6%), 18-49: 257 ezer (25,7%) RTL: Híradó. 637 ezer (20,9%), 18-49: 174 ezer (18,7%) RTL: Fókusz. 717 ezer (19,8%), 18-49: 258 ezer (22,4%) M1: Hacktion 6x10. 217 ezer (4,7%), 18-49: 44 ezer (2,6%) TV2: Jóban Rosszban. 807 ezer (19,7%), 18-49: 251 ezer (18,0%) TV2: Magánnyomozók. 744 ezer (16,1%), 18-49: 246 ezer (14,3%) RTL: Négyen négy ellen. 755 ezer (18,8%), 18-49: 299 ezer (22,1%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 850 ezer (18,7%), 18-49: 350 ezer (21,1%) TV2: Édes élet. 583 ezer (15,0%), 18-49: 252 ezer (15,5%) RTL: Barátok közt. 1,046 millió (23,5%), 18-49: 387 ezer (21,8%) RTL: Showder Klub. 501 ezer (15,5%), 18-49: 261 ezer (18,3%) TV2: NCIS 11x11. 317 ezer (15,3%), 18-49: 143 ezer (14,8%) RTL: CSI: A helyszínelők. (ism.) 216 ezer (11,9%), 18-49: 102 ezer (12,0%) Kedd: TV2: Tények. 1,056 millió (29,6%), 18-49: 263 ezer (23,6%) RTL: Híradó. 649 ezer (18,8%), 18-49: 176 ezer (16,4%) RTL: Fókusz. 674 ezer (17,2%), 18-49: 230 ezer (18,3%) M1: Grand Hotel 1x05. 234 ezer (4,9%), 18-49: 41 ezer (2,4%) TV2: Jóban Rosszban. 766 ezer (17,5%), 18-49: 240 ezer (16,1%) TV2: Magánnyomozók. 699 ezer (14,7%), 18-49: 243 ezer (13,7%) RTL: Négyen négy ellen. 685 ezer (16,0%), 18-49: 225 ezer (15,6%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 874 ezer (18,6%), 18-49: 358 ezer (20,8%) M1: Bosszú 3x10. 185 ezer (4,2%), 18-49: 39 ezer (2,2%) TV2: Édes élet. 581 ezer (15,4%), 18-49: 212 ezer (13,2%) RTL: Barátok közt. 1,090 millió (25,0%), 18-49: 435 ezer (24,2%) RTL: A mentalista 6x03. 625 ezer (19,2%), 18-49: 294 ezer (20,7%) TV2: NCIS: Los Angeles 5x13. 262 ezer (13,0%), 18-49: 98 ezer (10,5%) RTL: Életre-halálra 1x11. 308 ezer (16,7%), 18-49: 150 ezer (17,3%) Szerda: TV2: Tények. 1,097 millió (30,1%), 18-49: 260 ezer (23,4%) RTL: Híradó. 673 ezer (19,0%), 18-49: 173 ezer (16,2%) RTL: Fókusz. 597 ezer (15,1%), 18-49: 176 ezer (14,3%) TV2: Jóban Rosszban. 793 ezer (18,1%), 18-49: 217 ezer (14,5%) TV2: Magánnyomozók. 741 ezer (16,0%), 18-49: 227 ezer (12,8%) RTL: Négyen négy ellen. 794 ezer (18,5%), 18-49: 266 ezer (18,6%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 900 ezer (19,5%), 18-49: 365 ezer (21,2%) TV2: Édes élet. 526 ezer (14,2%), 18-49: 205 ezer (13,0%) RTL: Barátok közt. 1,073 millió (24,6%), 18-49: 378 ezer (21,4%) RTL: Szulejmán 1x79. 684 ezer (21,1%), 18-49: 241 ezer (16,8%) TV2: Frizbi Hajdú Péterrel. 313 ezer (14,3%), 18-49: 120 ezer (12,1%) RTL: Házon kívül. 336 ezer (15,5%), 18-49: 112 ezer (11,2%) Csütörtök: TV2: Tények. 1,084 millió (28,2%), 18-49: 312 ezer (24,4%) RTL: Híradó. 766 ezer (20,5%), 18-49: 251 ezer (20,4%) RTL: Fókusz. 742 ezer (17,8%), 18-49: 264 ezer (18,4%) M1: Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán. 375 ezer (7,8%), 18-49: 63 ezer (3,4%) TV2: Jóban Rosszban. 818 ezer (18,0%), 18-49: 276 ezer (17,1%) TV2: Magánnyomozók. 710 ezer (14,8%), 18-49: 227 ezer (12,4%) RTL: Négyen négy ellen. 803 ezer (18,0%), 18-49: 314 ezer (19,8%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 895 ezer (18,8%), 18-49: 403 ezer (22,5%) M1: Munkaügyek - IrReality Show. 152 ezer (3,5%), 18-49: 40 ezer (2,3%) TV2: Édes élet. 566 ezer (14,6%), 18-49: 251 ezer (15,1%) RTL: Barátok közt. 1,056 millió (24,1%), 18-49: 416 ezer (23,3%) RTL: Glades - Tengerparti gyilkosságok 2x02. 524 ezer (16,8%), 18-49: 212 ezer (14,9%) TV2: Sherlock és Watson 2x10. 208 ezer (9,1%), 18-49: 875 ezer (8,1%) RTL: Gyilkos elmék. 287 ezer (14,9%), 18-49: 136 ezer (14,6%) Péntek: TV2: Tények. 1,025 millió (29,5%), 18-49: 241 ezer (23,7%) RTL: Híradó. 679 ezer (20,1%), 18-49: 190 ezer (17,2%) RTL: Fókusz. 659 ezer (17,3%), 18-49: 212 ezer (17%) M1: Bízunk Benned! 216 ezer (4,7%), 18-49: 55 ezer (3,2%) TV2: Jóban Rosszban. 785 ezer (18,2%), 18-49: 241 ezer (16,1%) TV2: Magánnyomozók. 734 ezer (15,9%), 18-49: 244 ezer (14,1%) RTL: Négyen négy ellen. 849 ezer (18,6%), 18-49: 251 ezer (15,9%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 849 ezer (17,1%), 18-49: 367 ezer (21,8%) M1: Párizsi mentősök. 126 ezer (3%), 18-49: 28 ezer (1,7%) TV2: Édes élet. 552 ezer (13,8%), 18-49: 228 ezer (13,8%) RTL: Barátok közt. 1,075 millió (24,2%), 18-49: 417 ezer (23,6%) RTL: Castle 4x18. 596 ezer (18%), 18-49: 235 ezer (15,9%) TV2: A Bourne-csapda. (film) 201 ezer (10,9%), 18-49: 103 ezer (13,8%) RTL: A zöld íjász 2x18. 345 ezer (16,4%), 18-49: 142 ezer (14%) Szombat: TV2: Tények. 733 ezer (20,9%), 18-49: 210 ezer (18,5%) RTL: Híradó. 568 ezer (16,3%), 18-49: 168 ezer (14,9%) TV2: Jurassic Park 3. (film) 624 ezer (14,8%), 18-49: 287 ezer (19,8%) TV2: Zorro álarca. (film) 362 ezer (9,9%), 18-49: 155 ezer (10,1%) RTL: Szombat Esti Láz. 979 ezer (22,3%), 18-49: 276 ezer (16,8%) RTL: Halálos fegyver 4. (film) 365 ezer (15,4%), 18-49: 191 ezer (17,1%) Vasárnap: TV2: Tények. 916 ezer (24,8%), 18-49: 251 ezer (18,8%) RTL: Híradó. 585 ezer (15,9%), 18-49: 209 ezer (15,7%) TV2: Napló. 903 ezer (21,4%), 18-49: 253 ezer (16,4%) RTL: Cobra 11 18x13. 911 ezer (21,4%), 18-49: 337 ezer (21,8%) M1: Magyarország, szeretlek! 541 ezer (11%), 18-49: 98 ezer (5%) TV2: Az ének iskolája. 1,272 millió (26,7%), 18-49: 420 ezer (22,1%) RTL: Asterix & Obelix: Isten óvja Britanniát. (film) 589 ezer (12,3%), 18-49: 315 ezer (16,4%) TV2: Derült égből Polly. (film) 397 ezer (14,7%), 18-49: 177 ezer (13,7%) RTL: X-Mem 2. (film) 316 ezer (12,7%), 18-49: 192 ezer (16,2%) Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő) 1. RTL: 18,8% 2. TV2: 15,5% 3. Cool: 6,7 4. Film+: 6,3% 5. VIASAT3: 4,1% 6. M1: 3,3%

További hírek

50. heti nézettség - Katasztrofális számokkal búcsúzott a Csak show és más semmi a TV2-n

49. heti nézettség - Ismét mindent vitt az X-Faktor



Hozzászólások