Eredetileg úgy volt, hogy Ördög Nóra vezeti majd az 5. X-Faktor szériát, a tavalyi házigazdák, Lilu és Istenes Bence pedig búcsúzhatnak a műsortól. Nóra azonban ismét babát vár, így most sem tudja vállalni a műsort. A népszerű műsorvezetőt a tavalyi évvel ellentétben most csak egy emberrel pótoljak, 2014-ben Istenes Bence lesz az X-Faktor házigazdája – tudta meg az Origo.
A döntést az RTL Klub programigazgatója így indokolta: “Ő a tavalyi szezonban már bizonyított, és a Való Világban is helytállt. Mi mindig úgy gondoltuk, hogy az X-Faktor egy műsorvezetővel működő műsor, így nem kap párt. Az volt az eredeti terv, hogy Ördög Nóri vezeti, de az élet – számára mindenképp szerencsésen – közbeszólt, babát vár. Bence pedig emberi, közvetlen, elég logikus az eddigi teljesítménye alapján, hogy övé legyen a show” – mondta el Kolosi Péter az Origonak. (Fotó: RTL Klub/Bárony Bence)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés