.

Peter Parker nélkül készíthetnek tévésorozatot a Pókemberről

Írta: RaulReal | 2014. május 05. 23:45
A csodálatos Pókember 2 (a képen balra) még csak most került mozikba, de Andrew Garfield, aki a hálószövő szuperhőst alakítja, már most arról beszélt, mi lesz akkor, ha szögre akasztja az ikonikus jelmezt. A színész nyilatkozatában elmondta, a Sony előtt nyitva lehet a kapu, hogy mást öltöztessenek póki gúnyájába. Mondjuk azt az afroamerikai fiatalt, Miles Moralest (a képen középen), aki az Ultimate Spider-Man képregényekben átvette a jól ismert Peter helyét.
Az amerikai újságírók hát fogták magukat és utánajártak, hogy vajon megeshet-e, hogy tényleg Miles legyen a Pókember a mozivásznon. Avi Arad és Matt Tolmach, A csodálatos Pókember producerei úgy fogalmaztak erre a felvetésre, hogy a filmszínházban csak Peter Parker tűnhet fel a hálószövő szerepében. Több újságíró is felvetette azonban, hogy mindez nem zárja ki, hogy Miles tévés feldolgozást kapjon. Hiszen az Agents of S.H.I.E.L.D. révén már most erősen ott van a Marvel a kis képernyős terepen, és a DC-vel szemben ugye tartaniuk kell a lépést. Ugyanis hamarosan jön a Batman fiatal éveit feldolgozó Gotham és az Arrow is markánsan teljesít a CW-n. Persze a filmesek előtt adott az esély, hogy esetleg a Superior Spider-Man (a képen jobbra) kalandjait adaptálják, ezzel még fel tudnák dobni a franchise-t. A képregények ezen vonulatában egy főgonosz veszi át Peter fejében az irányítást, gyorsan tönkre vágva mindent, amit a szuperhős felépített. Érdekes kérdés, és semmiféleképp nem érdemes elvetni annak az esélyét, hogy egy ekkora Marvel-figura végül a tévében kössön ki, hiszen régóta rebesgetnek egy szériát a Hulkról is.

További hírek

Pedro Pascal kevesebbet szerepel az első Star Wars sorozatban, mint azt gondolnánk

Kiderült, hogy mikor folytatódik a Netflix egyik legnépszerűbb sorozata



Hozzászólások