A TV2 a Rising Star és Az ének iskolája után újabb izraeli formátumba ruházott be, a Keshet International nevű cégtől ugyanis megvásárolta a BOOM! című műsor vetítési jogait. Ahogy a Rising Star esetében, úgy ezt is lokalizálni fogja a kereskedelmi csatorna, és még idén, azaz 2014-ben be fog mutatkozni a műsor idehaza. Magyarország mellett a belgák is beszerezték a formátumot, ahogy korábban a FOX révén az amerikaiak, a britek és a franciák is.

A leírás alapján, amit a TV2-től kaptunk, a BOOM! az akciófilmek pörgősségét és a videojátékok izgalmát és személyességét is magában foglalja majd. Ez a formátum ugyanis fizikai és mentális kihívást is hozni fog a képernyőkre. A négyfős csapatoknak az eredeti műsorban “bombákat” kell hatástalanítaniuk úgy, hogy megadott időn belül válaszolnak kérdésekre. Egyesével kell majd a versenyzőknek megadniuk a helyes válaszokat és a bombán elvágni a színes zsinórokat. Ám, ha rosszul felelnek, vagy kifutnak az időből, akkor a detonátor robbanni fog, a csapat elveszíti egyik tagját, a stúdió pedig garantáltan meg fog remegni.

Mindazonáltal több mint valószínű, hogy a TV2 változtatni fog a formátumon, így könnyedén előfordulhat majd, hogy sztárokkal próbálja majd feldobni az új műsort.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban