Évek óta hiányzik az HBO-ról egy jó kis sci-fi, mint koldusnak a kenyér, most azonban a kábelcsatorna belecsaphat a lecsóba és egy jó kis tudományos-fantasztikus sorozat érkezhet a képernyőkre. Az HBO Watch szerint egy Justin Monjo nevű író már neki is látott, hogy valóság legyen a fikcióból, ugyanis komoly tervek övezik a Beasts of Valhalla című új produkciót, melyet Ben Stiller produkciós cége fog gyártani. Ennek főszereplője lehet Peter Dinklage, ha minden jól megy azonban szerencsére úgy időzítik majd 2016-ban a forgatást, hogy ne ütközzön a Trónok harcával. A történet egyébként egy olyan magánnyomozóról szól, aki akrobatából lesz detektív és tudását oktatásra használja. Néha pedig egy-egy ügynek is próbál utánajárni. A sorozatban a természetfeletti is jelen lesz, szörnyek és egyéb nyalánkságok formájában.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés