Vasárnap, február 9-én indul a Story4-en a 2012-es, ausztrál Született férjek (House Husbands). A részenként 60 perces sorozat hetente jelentkezik majd 16 óra 50 perctől. Eredeti csatornáján, a Nine Networkön eddig két évadot adtak le, az elsőt tíz, a másodikat tizenhárom epizóddal. A négy apuka körül bonyolódó sztori főszerepeiben négy ausztrál színészt láthatunk: Rhys Muldon (Mark), Gary Sweet (Lewis), Gyton Grantley (Kane) és Firass Dirani (Justin). Közülük talán a Lewist alakító Gary Sweet arca lehet ismerős, hiszen játszott az itthon, az HBO-n és a SuperTV2-n futó The Pacific – A hős alakulatban. A sorozat hazájában nagy sikernek örvend, hiszen a 2013-as Logie Awardson (ausztrál tévés díj) megkapta a Legnépszerűbb drámai sorozatnak járó Silver Logie-t.

Hivatalos ismertető: A sorozat 4 apukáról szól, akik viszik és hozzák elsős gyerekeiket az iskolából. Ez nem csak a kicsikhez való viszonyukat változtatja meg, de az egymáshoz való kapcsolatuk is érdekesen alakul. Mark új állást vállal, Lewis nyugdíjasként keresi a helyét, Kane boldogulni szeretne, Justin pedig elkerülni, hogy a volt felesége elvegye tőle a gyerekeit. Az újdonsült csapat összefog, hogy ebben segítsen neki. (fotó: Story4)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés