A csatorna tájékoztatása szerint április 9-én érkezik a horrorisztikus jelenetekkel operáló sorozat, melyben Mads Mikkelsen alakítja az emberevő pszichiátert. Ádáz ellenfelét, Will Grahamet Hugh Dancy játssza, a kettejük párharcára épülő sorozat pedig az AXN saját gyártásaként folytatódik a második évaddal. Ahogy korábban elsők közt számoltunk be róla itt olvasható cikkünkben, az AXN NOW szolgáltatásának keretén belül több sikercím mellett a Hannibal is korábban elérhető lesz a Telenor előfizetői számára. Mégpedig március 8-től kezdődően, azaz egy héttel az amerikai premier után. Az új etapban Will nehéz helyzetben találja majd magát, elmegyógyintézetbe zárták és Lecter bűntetteivel vádolják. Eközben Hannibal egyre inkább a nyomozók kegyeibe férkőzik, még nehezebbé téve a rácsok mögött lévő férfi helyzetét. Fontos információ, hogy akik az AXN NOW keretében kezdik el az új évadot nézni, azok is magyar szinkronnal élvezhetik a borzongató új kalandokat.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés