Február 10-én a magyar FOX-on is bemutatkozik napjaink egyik legsikeresebb drámasorozata, a The Walking Dead az első évadával. Amerikában pedig hamarosan már a negyedik évaddal folytatódik a produkció. A brit GQ újságírói is odáig vannak a történetért és a megvalósításért, de egyikőjüknek szöget ütött a fejébe, hogyha a sorozat elmúlt három évadában a főszereplők szinte sportból ölték a kóborlókat és fosztogatták a boltokat, az mégis mennyire ütközik törvénybe. És vajon, ha a valóságban beütne a krach, akkor lecsaphatnánk-e az utcán bukdácsoló zombit.

Rory Little, a University of California professzora szerint az amerikai törvények szerint minden joga meglenne egy átlagos jenkinek, ha hasonlóképp járna, mint mondjuk a mindig bánatos Rick. “Az USA-ban a gyilkosság abban az esetben tolerálható törvényileg, ha közvetlen életveszélyben vagyunk. Vagy feltételezzük, hogy abban leszünk” – nyilatkozott az ügyvéd, aki hozzátette, a zombik egyébként se számítanak embereknek, a ránk támadó vadállatokat is simán el lehet tenni láb alól. Na, igen. Jó pont a The Walking Deadnek, hogy azért néhány karakternek eszébe jutott már útja során, hogy elgondolkozzon azon, hogy a kóborlók akkor most élőnek számítanak-e vagy sem.
Arról, hogy a boltok fosztogatása jogunkban állna-e, így reagált a szakértő. “Amikor a Katrina elsöpörte New Orleanst, akkor is képtelenek voltak a rendőrök megállítani azokat az embereket, akik kétségbeesetten indultak neki a polcok kiürítésének. A büntetőjogi szakemberek az esetek után két csoportra osztották a bűntettet elkövetőket. Voltak azok, akik ételt loptak és voltak, akik luxuscikkeket, mint mondjuk tévéket. És külön kezelték a kettőt. Az amerikai jog szerint ha viszont nem volt elhagyatott a bolt, akkor ugyanúgy lopásnak számított a bűncselekmény. Kivéve, ha később az illető be tudta bizonyítani, hogy életveszélyben volt és ezért követte el tettét.”

Arra a kérdésre, hogy mennyire embertelen zombikat láncra kötve tartani, a szakértő úgy válaszolt, egy jottányival sem jobban, mint amikor a kutyákat kezelik ugyanígy a gazdák. Persze az állatvédők jó eséllyel ezzel az állítással azért vitába szállnának. De erősen.

hirdetés
hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához