Már hónapok óta vártam az HBO új krimisorozatát, A törvény nevébent, mely Amerikában hazai idő szerint vasárnap éjjel indul. A sorozatot a hazai csatorna a tengerentúli bemutatót követően roppant hamar, 24 órán belül, már hétfő este elhozza hozzánk. Az ennyire gyors bemutatás még a mozicsatornán is ritka, utoljára a The Pacifc – A hős alakulat és a Trónok harca esetén volt ez így. Már ebből a hazai kiemelésből és a hangulatos előzetésekből is elég sokat vártam a sorozattól. A törvény nevében pilot epizódját végül az HBO jóvoltából egy világpremier előtti vetítésen tekinthettük meg.

A sorozat két louisianai gyilkossági nyomozóról szól. Martin Hart (Woody Harrelson) és Rust Cohle (Matthew McConaughey) korábban társak voltak és tizenhét évvel korábban ők vezették egy prostituált lány brutális meggyilkolásának ügyét. Mára már mindketten leszereltek, de egy új információ kapcsán a rendőrség külön-külön felkeresi őket és megkérik hogy meséljék el a régi nyomozásuk részleteit. A pilot és a teljes első évad a múlt és a jelen között ugrál és az egykori társak elmondása alapján felelevenednek a korábbi durva, okkultista gyilkos részletei és ezáltal ismerhetjük meg a főszereplőket.

De mitől különbözik egy átlagos krimisorozattól a széria?
Woody Harrelson és Matthew McConaughey már egyenként is számos alkalommal bizonyították, hogy kiváló színészek és a világ legjobbjai közé tartoznak, de A törvény nevében nyújtott együttes alakításuk még rátesz egy lapáttal. A pilot epizódban látott kettőjük közötti összhang azonnal észrevehető, pedig karakterük nagyon különbözik egymástól. Martin nyugodt, családos ember, racionális gondolkodással, aki a bizonyítékokra támaszkodik, míg Rust alkoholizmussal küzdő, magányos, magába forduló alak, aki a megérzéseire hallgat. A jól megírt karakterekhez tökéletes színészeket találtak a produkció készítő, akár csak miattuk is érdemes nézni a sorozatot. Ezen kívül még kiemelném Michelle Monaghant, aki Harrelson feleségét játssza. A színésznő 37 évesen nem csak hogy még mindig nagyon jól néz ki, de kiváló alakításával hozzá tud tenni a produkcióhoz.

hirdetés

A törvény nevében hangulata is egészen más, mint egy átlagos krimié, mely nekem sokkal jobban bejött, mint a hasonló stílusú Hannibalé. Lenyűgöző a sorozat fényképezése és a története is jól ki lett dolgozva, de az igazi pluszt a színészi játék adja hozzá. A széria nagyon más, mint a csatorna többi nagyszabású produkciója, mégis megvan benne az az HBO-faktor, ami egyedivé teszi. A nagy költségvetés mellett a tévéadó szakemberei most is minden apró részletre odafigyelnek, hogy egyedivé tegyék a sorozatukat és minél kevésbé hasonlítson az stílusból megismert más szériákhoz.

Az első évad 8 részes lesz, mely végig a nyitóepizódban megismert történettel foglalkozik majd. A szerkezet is marad, a jelen és a múlt váltakozó bemutatásával rakja majd össze a bűnügy most még nagyrészt ismeretlen részleteit. Siker esetén viszont a következő években teljesen más sztorival jelentkezik majd a produkció és a színészek is változhatnak.

Értékelés:
A pilot epizódnak az volt a feladata, hogy elindítsa a szálakat és egy órában felvezesse a nyolc órás történetet, melynek tökéletesen megfelelt. Ha végig ilyen minőségű marad a produkció – ami esélyes, hisz Nic Pizzolatto írja és Cary Fukunaga rendezi az összes részt – akkor A törvény nevében lehet a 2013/14-es szezon egyik legjobb újonc sorozata. A kezdés bőven megérdemli a 9/10-es értékelést, melynek folytatását már nagyon várom! (fotók: HBO)

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre