Furcsa év volt az idei a sorozatrajongók számára, hiszen míg kábeles fronton reneszánszukat élték a drámák, addig a vígjátékfanok korántsem voltak annyira elkényeztetve. A bejáratott produkciók (Agymenők, Két pasi – meg egy kicsi) nagyjából hozták azt a színvonalat, amit a nézők elvárnak a készítőktől, újoncok tekintetében azonban sanyarú volt 2013-ban a szitkomok világában. Méltatlanul sok tévés komédia kapott kaszát idén, ahogy drámai fronton is bejelentették egy-két nagy öreg búcsúját.

A CBS 2013 elején döntött úgy, hogy az Így jártam anyátokkal kilencedik évada lesz az utolsó, így napjaink egyik legnépszerűbb 20 perces szériája int búcsút a rajongóknak. Tősgyökeres követői bázist alakított ki az új Jóbarátoknak tartott párkapcsolati sztori világszerte. Magyarországon a Comedy Centralnak köszönhetően ismerkedhetett meg a közönség Barney-ékkal, akik a kis képernyő világában megkerülhetetlenek lettek mára.

Sajnos a Happy Endings nem futott be hasonlóan fényes pályát, pedig az ABC szitkomját is igazi Jóbarátok klónnak tartották sokan, mégis rendkívül vicces dialógusokkal, szerethetően bugyuta karakterekkel operált a tévéműsor, az országos csatorna azonban lehúzta a rolót a produkciónak. Pedig még dögös színésznőkben se volt hiány, a stáb tagja volt többek közt a 24-ben is feltűnő Elisha Cuthbert és a helyenként nagyon gonosz Eliza Coupe.
Drámai fronton a FOX lengette meg idén nagyon a kaszát, hiszen napjaink egyik legnagyobb ívű sci-fijét, A rejtélyt (Fringe) fejezte be a tévécsatorna. Ezzel már csak a Falling Skies és a Doctor Who maradt a tudományos-fantasztikus zsáner rajongóinak a képernyőkön, meg persze ott van az Almost Human is J.J. Abramséktől, amiben egyelőre több a potenciál és jó ötlet, mint az erős megvalósítás.
A prémium kábeltévék közt az HBO volt az, amelyik nem kegyelmezett 2013-ban, a cég bejelentette, nem kér többet a True Bloodból. Jövőre érkezik a sorozat következő és egyben utolsó évada, így búcsút inthetünk a vámpíroknak, vérfarkasoknak, vérpumáknak, vértündéreknek… és mindenféle válogatott borzalomnak. Na, meg persze az erőszakos szexjeleneteknek. Sajnáljuk azért a szériát, mert helyenként egészen ütős fordulatokat tartogatott az erősebb gyomorral megáldott nézők számára.
Idehaza szintén az HBO vetíti leggyorsabban a Kaliforgia részeit, Amerikában azonban a Showtime követői nézhették egyenes adásban, ahogy Hank Moody üti az írógépet, dögös nőket hajt fel és közben próbálja irodalmi karrierjét és családi életét is összetartani. Kevés sikerrel. A dramedy a True Bloodhoz hasonlóan még egy utolsó etapot kap, hogy lezárják a készítők a lecsúszott író kalandjait, aztán vége. Nem lesz több Moody-féle átmulatott éjszaka a kis képernyőn.

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban