Az Amerikai Filmintézet kihirdette azt a 10-es listát, melyen a 2013-as év szerintük legjobb sorozatai vannak. A döntést szakértők, filmes és tévés esztéták, kritikusok hozzák meg, így nagyjából adni is lehet a véleményükre. A filmes szekcióban is általában jól belövik azokat az egész estés sztorikat, amik végül az Oscaron győzedelmeskednek. De hogy mik az év legjobb tévészériái? Kezdésnek rögtön ott van a beépített ügynökös The Americans és az etalonnak számító Breaking Bad, mely nemrég búcsúzott az AMC-n, a nézők és az újságírók egyöntetű ovációjától kísérve. A sor a Trónok harcával folytatódik, mely az HBO egyik legnagyívűbb sorozata mostanság és igencsak fájlaljuk, hogy méltatlanul sokszor kimarad a díjátadók befutói közül. Pedig kevés széria tud ilyen kőkemény drámát felmutatni, mint amilyet Westerosban láthatunk.

A CBS ügyvédes sorozatát, A férjem védelmébent többnyire csak a legelvetemültebb jogi megszállottak nézik, mostanában azonban egyre több jó kritikát kap a produkció, így az Amerikai Filmintézet listájára is rákerült, ahogy a Kevin Spacey-féle House of Cards is, mely a Netflix nagy sikercíme. A Mad Men – Reklámőrültek az Emmyről szépen kikopott, itt azonban még tartja magát, az újoncok közül pedig dicséretes, hogy felkerült a legjobb 10 közé a női börtönben játszódó Orange Is The New Black és a Masters of Sex is. Kerry Washington és Shonda Rhimes jól működő szerelemgyereke, az ABC-s Botrány is ott van a legelismertebb sorozatok közt, és nagy meglepetésre a Veep is, melyet idehaza a közönség Az alelnök címmel ismer. Az Amerikai Filmintézet egyébként nem rangsorolja a legjobb 10 szériát, hanem alfabetikus sorrendben teszi őket közzé.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés