A J. J. Abrams-féle Almost Human nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, azonban úgy tűnik, most a tévéipar sci-fi ágazata egy klasszikus recepthez nyúl vissza. Sajtóértesülések szerint az X-Men: Az elsők című film készítői, Zack Stentz és Ashley Miller fogják írni és ők is lesznek az executive producerei az új Terminator sorozatnak, amit a Skydance és az Annapurna Pictures gyárt majd le. A széria az első film egy kritikus pontját fogja feldolgozni, azonban ebben a történetben a szálak egészen máshova vezetnek majd, mint eddig láthattuk a Terminator franchise-ban.

2008-ben volt már egy ebben a világban játszódó sorozat, ebben Summer Glau játszott könyörtelen robotot, Lena Headey pedig fiát védelmezte Sarah Connorként az apokalipszistől és a gépektől. Az új sorozat azonban ehhez a szériához nem fog kapcsolódni, James Cameron eredeti műve mellett azonban az 5. filmhez nagyon is. Ennek főszerepére többek közt Emilia Clarke is esélyes, ahogy itt megírtuk. A sci-fi rajongók egyébként mostanában nincsenek elkényeztetve, Amerikában mindössze a Falling Skies hoz elfogadható minőséget ebben a stílusban.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés