Tegnap este komoly meglepetés érte a magyar sajtót és az X-Faktor nézőit, ahogy itt megírtuk, Bozsek Márk bejelentette, hogy távozik a tehetségkutatóból és feladja a versengést. Ilyen még sose fordult elő a hazai műsor történetében, így komoly kihívás lehetett ez az RTL Klubnak, hiszen ha nem változtatnak semmit, akkor rövidebb lett volna az X-Faktor jelenlegi szezonja.
„Lehetne kevesebb versenyzővel folytatni, de akkor nem tartana addig a műsor, ahogy terveztük, ezért azt a döntést hoztuk Herman Péter ­kreatív producerrel és Kolosi Péter programigazgatóval, hogy az utolsó kiesőt, vagyis a ByTheWayt hozzuk vissza. Az X-Faktor szabályai ezt megengedik, ez a logikus megoldás” – mondta el Schiwert-Takács László kreatív főszerkesztő a Blikknek.

A ByTheWay az előző élő show-ban, ahogy beszámolónkban le is írtuk elég jó teljesítményt tett le az asztalra, azonban múlt vasárnap a nézők szavazatai alapján, mivel a mentorok nem hoztak egyértelmű döntést, ők távoztak. A banda a közönség, főleg a fiatalabb lányok kedvencévé nőtte ki magát, korábban olyan acapellás, asztalon poharakkal előadott produkciót mutattak be, ami komoly tetszést és visszhangot hozott a ByTheWaynek. Ez itt tekinthető meg. (fotó: RTL Sajtóklub/Bársony Bence)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés