.

44. heti nézettség - Egyre gyengébben hoz a Vundersőn és Zuperszexi

Írta: Daniel19 | 2013. november 05. 23:37
A 43. heti nézettség itt olvasható vissza. A 44. héten is este, 19 és 23 óra között dupla annyian nézték az RTL Klub-ot, mint a TV2-t, a fiatalok körében. Az Édes élet viszont egyre jobban hoz, már több alkalommal is le tudta győzni az Éjjel-Nappal Budapestet, abban a fél órában amikor egymás ellen mentek. Hétfőn este a fiatalok körében ismét tarolt a Dr. Csont, míg a teljes lakosságnál gyenge eredményeket ért el. Az NCIS és az NCIS: Los Angeles változatlanul pocsék eredményeket produkál. Több hét szerényebb eredmény után kedden kitűnően hozott A mentalista és a Döglött akták is egész jól szerepelt. Szerdán 18-49-ben kifejezetten rosszul hozott a Szulejmán, míg teljesben jól szerepelt. A Bura alatt a hétfői NCIS szintre sorvadt, amit csak az utána következő Frizbi Hajdú Péterrel tudott alulmúlni. A hétvégét megint letarolta az X-Faktor. Ugyan továbbra is a legnézettebb műsor itthon, nagyon sok nézőt vesztett a szeptemberi kezdés óta. Vasárnap délután az unalmasabb futam ellenére is kitűnően hozott a Forma 1 az M1-en. Este csak közepes számokkal futott A szállító sorozat új része, míg a Vundersőn és Zuperszexi újabb nézőket vesztve, nagyon gyengén teljesített. (fotó: RTL Sajtóklub/Bársony Bence) Hétfő: TV2: Tények. 1,027 millió (25,6%), 18-49: 336 ezer (24,6%) TV2: Édes élet. 845 ezer (17,8%), 18-49: 348 ezer (20,6%) RTL: Híradó. 1,181 millió (27,4%), 18-49: 371 ezer (24,9%) RTL: Fókusz. 1,019 millió (21,8%), 18-49: 315 ezer (19,2%) M1: Hacktion 5x05. 231 ezer (4,8%), 18-49: 28 ezer (1,5%) TV2: Aktív. 631 ezer (13,1%), 18-49: 220 ezer (12,0%) TV2: Jóban Rosszban. 677 ezer (14,3%), 18-49: 238 ezer (12,4%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 1,118 millió (23,1%), 18-49: 502 ezer (27,7%) RTL: Barátok közt. 1,353 millió (29,0%), 18-49: 588 ezer (30,9%) TV2: NCIS 10x20. 518 ezer (14,1%), 18-49: 195 ezer (12,3%) RTL: Dr. Csont 8x10. 673 ezer (19,1%), 18-49: 378 ezer (24,5%) TV2: NCIS: Los Angeles 4x21. 267 ezer (12,2%), 18-49: 107 ezer (10,4%) RTL: CSI. (ism.) 394 ezer (18,5%), 18-49: 194 ezer (19,5%) TV2: Én is menyasszony vagyok. 138 ezer (10,6%), 18-49: 67 ezer (11,4%) RTL: Tudorok. 184 ezer (15,4%), 18-49: 94 ezer (17,4%) Kedd: TV2: Tények. 935 ezer (25,0%), 18-49: 293 ezer (23,2%) TV2: Édes élet. 887 ezer (19,8%), 18-49: 385 ezer (23,8%) RTL: Híradó. 1,062 millió (26,7%), 18-49: 338 ezer (24,8%) RTL: Fókusz. 947 ezer (21,7%), 18-49: 300 ezer (19,3%) TV2: Aktív. 594 ezer (12,4%), 18-49: 226 ezer (12,1%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 1,108 millió (23,3%), 18-49: 480 ezer (26,4%) TV2: Jóban Rosszban. 638 ezer (13,5%), 18-49: 222 ezer (11,5%) RTL: Barátok közt. 1,351 millió (28,7%), 18-49: 567 ezer (29,2%) M1: Párizsi helyszínelők. 361 ezer (7,5%), 18-49: 57 ezer (3%) M1: Gyilkosság 2x01. 75 ezer (3,5%), 18-49: 10 ezer (1%) TV2: Amerikai pite 3 – Az esküvő. (film) 276 ezer (9,6%), 18-49: 173 ezer (13,2%) RTL: A mentalista 5x10. 814 ezer (23,0%), 18-49: 390 ezer (24,7%) RTL: Döglött akták 7x10. 416 ezer (18,9%), 18-49: 195 ezer (18,5%) RTL: Zsaruvér. 82 ezer (7,5%), 18-49: 44 ezer (7,9%) RTL: XXI. század. 217 ezer (16,2%), 18-49: 116 ezer (17,5%) Szerda: TV2: Tények. 1,144 millió (29,1%), 18-49: 379 ezer (29,2%) TV2: Édes élet. 923 ezer (19,9%), 18-49: 383 ezer (23,0%) RTL: Híradó. 1,000 millió (23,9%), 18-49: 285 ezer (20,3%) RTL: Fókusz. 973 ezer (21,2%), 18-49: 307 ezer (18,8%) TV2: Aktív. 556 ezer (11,4%), 18-49: 179 ezer (9,7%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 1,060 millió (21,9%), 18-49: 460 ezer (25,3%) TV2: Jóban Rosszban. 673 ezer (14,1%), 18-49: 208 ezer (11,0%) RTL: Barátok közt. 1,264 millió (26,5%), 18-49: 502 ezer (26,4%) TV2: A Bura alatt 1x08. 352 ezer (9,6%), 18-49: 166 ezer (10,7%) RTL: Szulejmán 1x54. 862 ezer (23,8%), 18-49: 304 ezer (19,7%) TV2: Frizbi Hajdu Péterrel. 273 ezer (11,7%), 18-49: 98 ezer (9,2%) RTL: Házon kívül. 523 ezer (20,3%), 18-49: 215 ezer (18,5%) Csütörtök: TV2: Tények. 968 ezer (26,0%), 18-49: 282 ezer (24,3%) TV2: Édes élet. 798 ezer (18,0%), 18-49: 332 ezer (21,7%) RTL: Híradó. 1,004 millió (25,2%), 18-49: 276 ezer (21,3%) RTL: Fókusz. 946 ezer (21,6%), 18-49: 296 ezer (19,8%) TV2: Aktív. 485 ezer (10,3%), 18-49: 167 ezer (9,7%) RTL: Éjjel-Nappal Budapest. 1,129 millió (24,1%), 18-49: 486 ezer (28,2%) TV2: Jóban Rosszban. 575 ezer (12,2%), 18-49: 180 ezer (9,8%) RTL: Barátok közt. 1,224 millió (26,2%), 18-49: 482 ezer (26,1%) M1: Munkaügyek - IrReality Show 3x05. 186 ezer (4,5%), 18-49: 77 ezer (4,4%) TV2: Mr és Mrs. 646 ezer (18,8%), 18-49: 272 ezer (18,5%) RTL: Született pusztító. (film) 566 ezer (16,8%), 18-49: 217 ezer (15,1%) TV2: Propaganda. 147 ezer (9,2%), 18-49: 51 ezer (6,7%) RTL: Brandmánia. 171 ezer (9,9%), 18-49: 91 ezer (11,2%) Péntek: TV2: Tények. 1,059 millió (26,6%), 18-49: 352 ezer (24,8%) RTL: Híradó. 930 ezer (22,6%), 18-49: 315 ezer (21,3%) TV2: Shrek. (film) 590 ezer (12,4%), 18-49: 300 ezer (16,0%) TV2: Édesek és mostohák. (film) 400 ezer (10,9%), 18-49: 182 ezer (11,1%) RTL: Avatar. (film) 1,280 millió (27,6%), 18-49: 711 ezer (37,9%) RTL: A bakancslista. (film) 508 millió (16,9%), 18-49: 294 ezer (20,9%) M1: Forma-1 - Abu Dhabi szabadedzés. 109 ezer (5,6%), 18-49: 59 ezer (6,2%) Szombat: TV2: Tények. 992 ezer (24,1%), 18-49: 246 ezer (17,3%) RTL: Híradó. 873 ezer (20,6%), 18-49: 293 ezer (19,9%) TV2: Aktív extra. 642 ezer (14,4%), 18-49: 207 ezer (13,3%) RTL: Fókusz Plusz. 883 ezer (29,5%), 18-49: 316 ezer (19,7%) TV2: Lovagregény. (film) 316 ezer (6,8%), 18-49: 152 ezer (8,3%) TV2: Az árnyékember. (film) 294 ezer (11,7%), 18-49: 117 ezer (9,5%) RTL: X-Faktor. 1,716 millió (36,9%), 18-49: 630 ezer (33,9%) RTL: Szerelem és más drogok. (film) 529 ezer (20,9%), 18-49: 270 ezer (21,8%) Vasárnap: M1: Forma-1 - Abu Dhabi Nagydíj. 352 ezer (8,4%), 18-49: 97 ezer (6,4%) TV2: Tények. 1,122 millió (24,3%), 18-49: 321 ezer (19,0%) RTL: Híradó. 1,022 millió (21,7%), 18-49: 353 ezer (20,2%) M1: Magyarország, szeretlek! 828 ezer (25,4%), 18-49: 380 ezer (28,0%) TV2: Napló. 992 ezer (19,8%), 18-49: 280 ezer (14,6%) TV2: Godzilla. (film) 483 ezer (10,4%), 18-49: 276 ezer (13,9%) RTL: A szállító 1x07. 1,095 millió (21,9%), 18-49: 404 ezer (21,1%) RTL: X-Faktor. 1,771 millió (33,3%), 18-49: 742 ezer (34,2%) RTL: Vundersőn és Zuperszexi. 642 ezer (16,0%), 18-49: 337 ezer (18,4%) TV2: Halálfutam. (film) 237 ezer (14,3%), 18-49: 142 ezer (17,2%) RTL: Showder Klub 12x03. 268 ezer (12,2%), 18-49: 147 ezer (13,2%) Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő) 1. RTL: 26,1% 2. TV2: 13,3% 3. Film+: 6,2% 4. Cool: 5,9% 5. Viasat3: 3,8% 6. M1: 3,3%

További hírek

49. heti nézettség - Ismét mindent vitt az X-Faktor

48. heti nézettség - Továbbra is remek eredményeket szállít a Barátok közt



Hozzászólások