Az AMC-nél nem sokat főhet a tévécsatorna vezetőinek feje a nézettség miatt, hiszen alig búcsúzott az önmagával versenyző Totál szívás (Breaking Bad), kitűnő számokkal tért vissza a népszerű zombis sorozat, a Walking Dead. Mit kitűnő, brutális eredményt hozott a negyedik évad kezdése, melyet 16,1 millió amerikai követett, ami sorozatrekord nézettség, hiszen eddig a harmadik évad fináléja hozta a legjobb számokat, 12,4 millió nézővel. A 18-49-es korosztályban 10,4 millióan ültek le a képernyők elé, amivel a Walking Dead ebben a szezonban a legnézettebb tévéműsorrá lépett elő, ha az amerikaifocit nem számítjuk.

Az évadkezdésben egyébként megvolt minden, amit elvárunk a sorozattól, volt zombivadászat, némi moralizálás és jövőbe tekintés, így abszolút elégedetten várhatjuk a jövő heti részt. És a következő évadot, mert nem mostanában fog meggyengülni a széria rajongótábora, így biztosra vesszük, hogy 2014/15-ben is lesz Walking Dead, mely pár éve még azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy gyomorforgatóan merész jeleneteket tett le az asztalra. Tavaly pedig már a drámai elemeket is a négyzetre emelte, így az ősz egyik legjobb kábeles címévé nőtte ki magát az Amerikai Horror Story mellett. Kár, hogy idehaza még mindig nem jelentették be az élőhalottas széria premierjét.

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

hirdetés