A 35. heti nézettségi adatok itt találhatóak. A 36. hetet letarolta az X-Faktor. A 2 milliót is meghaladó nézőszámmal és a 18-49-ben 50% fölött hozó közönségarányával az idei év eddigi legnézettebb műsora lett. Az első válogató még a tavalyi nyitásnál is jobban produkált. Hétfőn az előző héttel ellentétben tarolt a Dr. Csont és közepes eredményeket hozott a CSI: A helyszínelők. A mentalista viszont az előző rész kiváló nézettsége után gyengén produkált, majd a Döglött akták még rosszabbul hozott. Szerdán ugyan a Szulejmán hozta az elmúlt hónapokban elért nézettséget, de míg ez nyáron kifejezetten jónak számított, addigra mostanra már gyengének. Pénteken messze az M1 csatornaátlaga felett teljesített a Magyarország-Románia foci közvetítés, míg a CSI: Miami helyszínelők már az RTL-es szint alatt. A Gyilkos hajsza és Kemény motorosok pedig katasztrofálisan szerepeltek. A szombatot a már említett X-Faktor uralta, melyet 8-10-szer annyian figyeltek, mint a vele egy időben lement TV2-s filmet. Vasárnap délután tarolt a Forma 1, ugyan kevesebben nézték mint szokták, de még így is a hetedik legnézettebb műsor lett a héten.

Hétfő:
TV2: Tények. 823 ezer (28,7%), 18-49: 258 ezer (28,7%)
TV2: Családi titkok. 727 ezer (18,5%), 18-49: 250 ezer (18,6%)
RTL: Híradó. 747 ezer (22,6%), 18-49: 216 ezer (20,2 %)
RTL: Fókusz. 780 (19,6%), 18-49: 283 ezer (20,8%)

hirdetés

M1: Legenda. 249 ezer (5,3%), 18-49: 61 ezer (3,3%)
TV2: Aktív. 635 ezer (13,7%), 18-49: 196 ezer (11,4%)
TV2: Jóban Rosszban. 741 ezer (15,7%), 18-49: 271 ezer (14,4%)
RTL: Éjjel – nappal Budapest. 1,126 ezer (24,7 %), 18-49: 491 ezer (29,3%)
RTL: Barátok közt. 1,423 ezer (30,3%), 18-49: 592 ezer (31,6%)

TV2: NCIS. (ism.) 521 ezer (14,4%), 18-49: 205 ezer (12,8%)
RTL: Dr. Csont 8×02. 738 ezer (20,6%), 18-49: 418 ezer (26,3%)
TV2: NCIS: Los Angeles. (ism.) 284 ezer (13,0%), 18-49: 129 ezer (12,0%)
RTL: CSI. 357 ezer (16,2%), 18-49: 191 ezer (17,5%)
TV2: Én is Menyasszony vagyok. 133 ezer (9,9%), 18-49: 62 ezer (9,0%)
RTL: A főnök 5×10. 203 ezer (16,7%), 18-49: 101 ezer (16,3%)

Kedd:
TV2: Tények. 866 ezer (29,3 %), 18-49: 279 ezer (28,8%)
TV2: Családi titkok. 807 ezer (20,5%), 18-49: 253 ezer (18,4%)
RTL: Híradó. 205 ezer (9,2%), 18-49: 211 ezer (3,0%)
RTL: Fókusz. 709 (18,4%), 18-49: 281 ezer (21,0%)

M1: Párizsi helyszínelők 6×05. 373 ezer (7,9%), 18-49: 66 ezer (3,6%)
TV2: Aktív. 677 ezer (14,5%), 18-49: 251 ezer (14,0%)
RTL: Éjjel – nappal Budapest. 1,150 ezer (25,4%), 18-49: 515 ezer (30,3%)

M1: King 2×02. 204 ezer (4,8%), 18-49: 40 ezer (2,2%)
TV2: Jóban Rosszban. 709 ezer (15,3%), 18-49: 266 ezer (14,1%)
RTL: Barátok közt. 1,423 ezer (30,5%), 18-49: 594 ezer (31,4%)

TV2: Férj és férj. (film) 378 ezer (14,1%), 18-49: 205 ezer (12,8%)
RTL: A mentalista 5×02. 738 ezer (20,6%), 18-49: 343 ezer (21,1%)
RTL: Döglött akták 8×02. 390 ezer (17,4%), 18-49: 159 ezer (14,4%)

Szerda:
TV2: Tények. 864 ezer (32,3%), 18-49: 282 ezer (32,4%)
TV2: Családi titkok. 761 ezer (21,3%), 18-49: 243 ezer (20,5%)
RTL: Híradó. 655 ezer (22,0%), 18-49: 186 ezer (19,4%)
RTL: Fókusz. 669 ezer (19,0%), 18-49: 246 ezer (21,0%)

M1: Egyszer volt, hol nem volt 2×03. 232 ezer (5,0%), 18-49: 64 ezer (3,5%)
TV2: Aktív. 659 ezer (14,3%), 18-49: 227 ezer (12,8%)
RTL: Éjjel – nappal Budapest. 1,167 ezer (24,3%), 18-49: 465 ezer (28,1%)

M1: Gyilkosság 1×08. 124 ezer (2,8%), 18-49: 25 ezer (1,3%)
TV2: Jóban Rosszban. 763 ezer (16,4%), 18-49: 312 ezer (16,4%)
RTL: Barátok közt. 1,371 ezer (29,5%), 18-49: 358 ezer (28,3%)

TV2: 21 Las Vegas ostroma. (film) 279 ezer (10,1%), 18-49: 184 ezer (13,9%)
RTL: Szulejmán 1×46. 828 ezer (23,1%), 18-49: 325 ezer (19,6%)
RTL: Szulejmán 1×47. 702 ezer (31,5%), 18-49: 258 ezer (23,5%)

Csütörtök:
TV2: Tények. 786 ezer (28,6%), 18-49: 227ezer (25,9%)
TV2: Családi titkok. 810 ezer (21,0%), 18-49: 277 ezer (20,9%)
RTL: Híradó. 726 ezer (23,7%), 18-49: 221 ezer (22,6%)
RTL: Fókusz. 720 (19,1%), 18-49: 259 ezer (20,2%)

TV2: Aktív. 628 ezer (13,8%), 18-49: 202 ezer (11,9%)
RTL: Éjjel – nappal Budapest. 1,101 ezer (24,8%), 18-49: 470 ezer (28,9%)
TV2: Jóban Rosszban. 751 ezer (16,6%), 18-49: 260 ezer (14,3%)
RTL: Barátok közt. 1,420 ezer (31,1%), 18-49: 572 ezer (31,7%)

TV2: Wanted. (film) 353 ezer (13,1%), 18-49: 217 ezer (16,6%)
RTL: Bölcsőd lesz a koporsód. (film) 674 ezer (22,5%), 18-49: 342 ezer (24,1%)

Péntek:
TV2: Tények. 819 ezer (29,8%), 18-49: 231 ezer (26,0%)
TV2: Családi titkok. 798 ezer (21,5%), 18-49: 237 ezer (19,6%)
RTL: Híradó. 753 ezer (24,5%), 18-49: 238 ezer (24,2%)
RTL: Fókusz. 719 ezer (19,7%), 18-49: 271 ezer (22,9%)

M1: Románia – Magyarország: Világbajnoki selejtező 433 ezer (12,0%), 18-49: 87 ezer (7,5%)
TV2: Aktív. 534 ezer (11,6%), 18-49: 189 ezer (11,4%)
TV2: Jóban Rosszban. 665 ezer (14,4%), 18-49: 235 ezer (13,2%)
RTL: Éjjel-nappal Budapest. 993 ezer (22,4%), 18-49: 429 ezer (27,5%)
RTL: Barátok közt. 1,195 ezer (25,7%), 18-49: 485 ezer (27,3%)

M1: Forma 1: Belga időmérő edzés. 146 ezer (8,3%), 18-49: 75 ezer (8,3%)
TV2: Hellboy II. – Az aranyhad. (film) 337 ezer (12,2%), 18-49: 240 ezer (18,8%)
RTL: CSI: Miami helyszínelők 8×10. 785 ezer (20,9%), 18-49: 320 ezer (20%)
RTL: Gyilkos hajsza 1×14. 363 ezer (15,1%), 18-49: 141 ezer (12,2%)
RTL: Kemény motorosok 1×01. 175 ezer (12,4), 18-49: 75 ezer (9,8%)

Szombat:
TV2: Tények. 672 ezer (24,7%), 18-49: 183 ezer (19,4 %)
RTL: Híradó. 655 ezer (22,3%), 18-49: 212 ezer (21,1 %)
TV2: Aktív extra. 336 ezer (10,4%), 18-49: 119 ezer (10,7 %)
RTL: Fókusz Plusz. 832 ezer (24,2%), 18-49: 292 ezer (24,9 %)

TV2: Lopakodó. (film) 261 ezer (6,2%), 18-49: 106 ezer (6,5 %)
RTL: X-Faktor. 2,047 millió (46,5%), 18-49: 892 ezer (50,9 %)
TV2: World Trade Center. (film) 188 ezer (6,7%), 18-49: 103 ezer (7,6 %)
RTL: Red. 1,036 ezer (34,1%), 18-49: 558 ezer (38,3 %)

Vasárnap:
M1: Forma1- Belga nagydíj. 869 ezer (33,7%), 18-49: 388 ezer (37,8%)

TV2: Tények. 798 ezer (26,3%), 18-49: 218 ezer (21,1%)
RTL: Híradó. 848 ezer (26,4%), 18-49: 284 ezer (26%)

TV2: Napló. 1.072 ezer (27,1%), 18-49: 286 ezer (20%)
TV2: Mamma Mia. (film) 960 ezer (21,2%), 18-49: 335 ezer (17,7%)
RTL: Harry Potter és a Halál ereklyéi – 1. rész. (film) 733 ezer (16,6%), 18-49: 461 ezer (26,7%)

TV2: A Bourne-csapda. (film) 308 ezer (14,2%), 18-49: 176 ezer (15,5%)
RTL: Nyomodban a halál. (film) 334 ezer (11,4%), 18-49: 202 ezer (13,8%)

Top 6 csatornák: (18-49: főműsoridő)
1. RTL: 27,2%
2. TV2: 14,3%
3. M1: 5,2%
4. Cool: 5,2%
5. Film+: 4,9%
6. Viasat3: 4,4%

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna