A színésznővel a Terápia című napi sorozatban ismerkedhettek meg a magyar nézők, Sztarenki Dóra a 2012/13-as tévészezon egyik nagy felfedezettje volt. A Mácsai Pál által alakított Dargay Andrással farkasszemet nézve hozta a sorozat egyik legélvezhetőbb alakítását a táncosnőből lett színésznő, akivel annak idején KTL-lel mi is interjúztunk. Ez itt olvasható el. Az HBO által készített beszélgetésből kiderül, Dóra eredetileg Herendi Gábor Tízparancsolat című filmjének szereplőválogatására indult, végül mégis a Társas játékban találta magát, ahol megcsípett egy vendégszerepet. Az Udvaros Dorottya által játszott, Lívia nevű kíméletlen reklámügynök asszisztense lesz a fiatal tehetség.

A Terápia közönségkedvence szerint komoly probléma az, hogy manapság az emberek nem élik meg annyira azt, hogy egy-egy helyre (mondjuk a színházba) elegánsan kell felöltözni, ezért is volt nagy élmény számára a szereplés. Más közegben tudta kipróbálni magát ahhoz képest, amiben eddig mozgott. Az HBO itt olvasható interjújából kiderül, mit tervez a közeljövőben Sztarenki Dóra és, hogy mit szól ahhoz, hogy augusztusban elkezdődött a Terápia második évadának forgatása is.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés