Az E4 csatorna egyik legismertebb címe, a Skins idehaza Spanok néven vált ismertté és ez volt az első olyan tinisorozat, ami úgy igazán elmélyítette a fiatalokról szóló drámázást a nézők fejében. Három különböző generációt ismerhettünk meg a produkció első hat évada alatt, és annak ellenére, hogy sokak szerint mélyrepülésbe kezdett futása alatt a Skins, mégis komoly rajongói bázisa lett a történetnek.
És magának a stílusnak is, hiszen még idehaza is szerveztek és szerveznek a lelkes nézők tematikus bulikat, ahol megpróbálják olyan kőkeményen az asztal alá inni magukat, mint Tony vagy Sid. A széria hagyományaihoz képest azonban az eddig futó hetedik évad teljesen más, mint amit megismertünk.
A készítők persze maradtak ugyanazok, a Skins 7. szezonja azonban érettebb dráma lett, ami a Fire, a Pure, és a Rise alcímekre hallgató 2-2 részes minifilmekből áll. A főszerepekben Effy, Cassie és Cook brillíroznak, olyan visszatérő ismert arcokkal, mint Emily vagy Naomi. Már nem sokáig persze, mert a jövő héten a hatodik résszel búcsúzik végérvényesen a sorozat, a brit tévézés pedig egy igazi remekművel lesz kevesebb.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés