A tévézés aranykorának tartották azt az időszakot, amikor még a Hősök, a Lost, a Jericho és A szökés-féle sorozatok uralták a kis képernyőt, most pedig úgy tűnik, hogy kicsit visszatérünk a klasszikus recepthez. Ami jól bevált és nézőcsalogatónak bizonyult már korábban. Vannak erős sci-fik, vicces szitkomok, és futnak rendkívül szórakoztató történelmi drámák is, azonban börtönös sorozatokból nem igazán vagyunk eleresztve. Ezen változtatott most a Netflix, a netes videotéka bemutatta az Orange Is the New Black című dramedyt, ami felidézi, miért szerettük Michael Scofieldék történetének első évadát annyira.

Talán kicsit meglepő azt mondani, hogy ez a közeg akár szórakoztató is lehet. Amikor azonban Piper Chapman (Taylor Schilling) bevonul a zárkába, miután egy leszbikus kalandja után némi drogpénzzel nyakon csípték, olyan fordulatos és tragikusan vicces sztorit láthatunk a képernyőn, amit kár lenne kihagyni. A Kevin Space főszereplésével készült House of Cards óta látjuk, hogy a Netflix arra törekszik, hogy az HBO által képviselt minőséget súrolja, mi pedig amondóak vagyunk, hogy ez akár sikerülhet is a cégnek.
Az Orange Is the New Black első, 13 részes évada egyszerre látott napvilágot, kedvezve ezzel azoknak, akik nem szeretnek 1-1 hetet várni az új kalandokra.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés