Az AMC zombis sorozatának eddig sem kellett a szomszédba mennie némi durvulásért, de most a tetőfokára hág a helyzet a Comic-Con történései alapján. Facebookon már megmutattuk a drámaszéria legújabb előzetesét itt, ami eszement harcokat, még több feszültséget, még küzdelmesebb hétköznapokat vetített előre a Walking Deadben. Ami premierdátumot is kapott, október 13-án folytatódik a 4. szezonnal a produkció.
Az új készítő mellett nem várt szerepkörben láthatjuk majd Carolt és Tyresse is egyre inkább előtérbe fog kerülni az új epizódokban. Daryl megmarad annak a kőkemény arcnak, akinek megismertük, Rick hatalmi pozíciója azonban megkérdőjeleződik majd. Na, és a trailer alapján feltehetnénk azt a kérdést is, hogy hol a Kormányzó? Szerencsére zombivadászat és szorult helyzet is lesz bőven a 4. évadban, amelyben akár az is előfordulhat, hogy a volt seriff és Michonne egymásra talál. Azért megnéztük volna Robert Kirkman arcát, amikor Andrew Lincolt, Rick megszemélyesítője lenyilatkozta ezt.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés