.

Okult az előző évadok hibáiból a Walking Dead új készítője

Írta: RaulReal | 2013. július 13. 18:10
Scott Gimple személyében már az AMC horrorsorozatának harmadik showrunnerét köszönthetjük, aki felé jókora elvárások tornyosulnak. Nem csupán a nézők oldaláról, de a kritikusok is tűkön ülve várják, hogy kinek a stílusára fog inkább hajazni az új készítő által képviselt hangvétel, ami sokak szerint nagy változást hozhat a sztoriban.
Ugyebár a Walking Dead első évadában még Frank Darabont volt a műsor atyja, akit egyesek szerint Robert Kirkman rövid úton eltávolított, így a második szezonban már Glen Mazzara dirigálta a produkciót. Vele szemben azt hozták fel, hogy a farmon játszódó lassú dráma után túlságosan is belecsapott a lecsóba, és inkább az emberi dráma került előtérbe a zombikkal való viaskodás helyett. Az amerikai sajtó szerint azonban jövőre a széria egyik legkiegyensúlyozottabb évadát kaphatjuk majd. Gimple elmondása alapján akkor a legjobb a sorozat, ha az érzelmek, az akció, a horror és a rettegés egyszerre van a tetőfokán. Gale Anne Hurd, executive hozzátette, hogy igaz, hogy a 3. etapban főleg élő ellenségekkel viaskodtak Rickék, a folytatásban azonban ismét elemükben lesznek a zombik. Így visszatér a Walking Dead a gyökereihez. Persze a Kormányzó se tűnik majd el, ezt már a korábbi casting-hírekből nagyon is jól tudjuk. "Rick teljesen megváltozik majd" - mondta el Robert Kirkman, az élőhalottakról szóló képregények atyja. "A legfontosabb feladatai egyike az lesz, hogy Carlt segítse abban, hogy a nehéz körülmények ellenére is meg tudjon maradni a fia annak, ami. Kisgyereknek."

További hírek

9 közép-európai országban is egy magyar műsort vetítenek vasárnap este

Az HBO elnöke a Csernobil lehetséges folytatásáról nyilatkozott



Hozzászólások