Talán senkinek nem kell bemutatnunk az 1982-től “86-ig futott, aránylag rövid életű, mégis sokat emlegetett eredeti Knight Rider sorozatot. Ebben David Hasselhoff játszotta Michael Knightot, aki rögtön a pilot epizódban arcot cserélt, majd egy beszélő fekete kocsiban indult bűnözőket hajkurászni.
Sokan sokféleképp próbálták ezután megidézni KITT-et, a legtöbb produkció azonban sorra kudarcot vallott. Ott volt a Knight Rider Team, ebben többek közt szerepelt Michael lánya, na meg volt egy 2008-as, egy évadot megélt sorozat is, amiben a kultikus karakter fia játszotta a főszerepet és egy fekete Fordban furikázott. A Knight Rider ezen verziója a jó csaj – akció kombóra épített, mégis sokkal jobb volt, mint a Knight Rider 2000 vagy a Knight Rider 2010, amik közül az egyikben KITT vörös sportkocsi volt, a másik egy jövőben játszódó, Mad Maxre hajazó durvulás volt.

Az LA Times szerint Brad Copeland, Az ítélet: család (Arrested Development) egyik írója dolgozik a legújabb mozifilm forgatókönyvén, előreláthatólag pedig egy olyan akciófilmet kapunk majd, ami a Halálos iramban legutóbbi részeire és irányvonalára hajaz. Nem lennénk meglepve, ha komolyabb szerepet kapna az egész estés matinéban Hasselhoff is, aki heves érdeklődését fejezte ki a projekt kapcsán. Képünkön az eredeti és megismételhetetlen KITT látható.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés