Új műsorvezető(k) és mentorok után, további fontos változás is lesz az X-Faktorban. Ősztől, csakúgy mint a nyugati X-Fatkoroknál, heti egy helyett két adás lesz. Szombaton csakúgy mint eddig, lemegy majd az összes produkció, de a végén nem zárják le a szavazatokat. Vasárnap az adás elején kiderül kik párbajoznak, akik rögtön ezután ezt meg is teszik. Csak ekkor fog majd kiderülni, melyik versenyző esik ki az aktuális héten. Ezzel ugyan jóval többe kerül majd a műsor az RTL Klub-nak, de egy helyett két este lesz egy brutálisan jól hozó műsoruk, így több reklám- és szavazatokból befolyó bevétellel, valamint nagyobb heti átlagnézettséggel számolhatnak majd.
“Az X-Faktor életében ez az év a változások éve lesz, a mentorok között új arcokkal és Ördög Nóra helyén új műsorvezetővel, ezért gondoltuk úgy, hogy most jött el a megfelelő pillanata a váltásra. Amikor az X-Faktor két napon volt eddig képernyőn, úgy tapasztaltuk, hogy a nézők szerették ilyen dózisban is a műsort, így a lépés valahol logikus.” – nyilatkozta a comment:com-nak Kolosi Péter programigazgató. (fotó: RTL Sajtóklub)

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés