A tavalyi évad egyik legjobban várt sorozata kétségkívül a FOX misztikus drámája, a Touch volt. Tim Kring szériáját sokan az izgalmas koncepció miatt, míg mások Kiefer Sutherland főszereplése miatt várták, akit utoljára a 24 Jack Bauerjeként láthattunk sorozatban. A várási faktort tükrözte is a kezdeti 12 milliós nézettség, ami már csak azért is számított kiemelkedőnek, hiszen a Touch két komoly ellenféllel, A célszeméllyel és A Grace klinikával futott egyidőben. A nézettség viszont csökkenni kezdett: előbb 6-7 milliós átlagra, az évadzáró részre pedig már csak 3 millióan voltak kíváncsiak. A FOX-t azonban ez nem félemlítette meg, így berendelték a 2. évadot. Amikor kiderült, hogy a csatorna csak tavasszal indítja el az új szezont, ráadásul pénteki napon, a rajongók már sejtették, hogy ennek nem lesz jó vége; a tény pedig, hogy a kései premier időpontját még tovább csúsztatták, egy újabb rossz előjel volt. Félelmük beigazolódott, az új részekre alig 2,5 millióan maradtak, célközönségben pedig még siralmasabb eredményeket produkál a sorozat, ugyanis még a legkisebb országos csatornának, a CW-nek is vannak jobban teljesítő produkciói.

A legutóbbi rész mindössze 2,6 millió nézőt, és 0.6-os célközönség-ratinget hozott, ami nagyjából 720 ezer fiatal nézőnek felel meg. Ez a szám annyira gyenge, hogy a FOX bizonyára bánja, hogy tavaly elkaszálta A rejtély című sci-fi-sorozatot, ugyanis azt legalább stabilan 3 millióan követték, és 18-49-ben is jobban teljesített. Sajnos elkerülhetetlen a kasza, a Touch túlélési esélyei egyenlőek a nullával. Kár, mert a széria nem mindennapi és fordulatos története miatt nem ilyen számokat érdemelne.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része

hirdetés