A 2013-as Oscar-gála egyik legegyedibb darabja volt a Pi élete, ami nem csupán történetével, de vizuális megvalósításával is ki tudott emelkedni az átlag jelöltek közül. A film atyja, Ang Lee most tévés debütálásra készül, ugyanis az FX kábelcsatorna Tyrant című pilotját fogja rendezni az alkotó. A sorozatot a Homeland – A belső ellenség executive producerei, Howard Gordon és Gideon Raff jegyzik majd, így az izgalom már most garantált. Lee az elmúlt időszakban számos tévés felkérést kapott, azonban a legnagyobb potenciált ebben az ötletben látta a rendező, aki a Pi életében is mesteri érzékkel kezelte a karaktereket. Ebben a különleges családi drámában ismét minden kreativitására szüksége lesz az alkotónak, azonban úgy tűnik, a siker és a teljes évados berendelés már garantált. Hiszen Ang legutóbbi filmje az Oscaron 4 díjat, a kasszáknál pedig több mint 600 millió dolláros bevételt produkált.

hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

hirdetés