Véget ért a ma esti döntő és egyben A Dal 2013. A zsűri szavazatai alapján elsőként 46 ponttal Kállay-Saunders András, másodikként 44-el Radics Gigi, harmadikként 22 ponttal Vastag Tamás és 16-al épphogy becsúszott a legjobb 4 közé ByeAlex. A továbbjutók közül a nézők szavazatai döntöttek a végső győztesről. Több mint 244 ezer SMS után – mely brutálisan soknak számít – ByeAlex nyerte A Dal 2013-at. Így ő képviseli Magyarországot az idei Eurovíziós Dalfesztiválon, úgy hogy az angol száma még nincs is kész, legalábbis még senki nem hallotta. Hogy a nézők jól döntöttek-e, májusban kiderül!
Az eredményhirdetés után pedig essen pár szó magáról a műsorról. Idén A Dallal megint nagyot alkotott az MTVA, hisz jól elkészített, kiváló szórakoztató műsor volt. Nem véletlen, hogy minden adás messze az M1 csatornaátlaga felett, millió közeli nézettséget hozott. Ugyan Rákay Philip az adás során nem jelentette be, hogy 2014-ben biztosan folytatódik a műsor, de ez már most borítékolható.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés