December 21-én az emberiség számára nem, de a Barátok közt egyik legfontosabb eredeti szereplője számára tényleg eljött a világ vége. Eddig is valószínű volt, de a héten kiderült, András tragikus balesetben (a videón látható módon) meghalt. R. Kárpáti Péter alapszereplője volt a sorozatnak, több mint 14 éve látható a képernyőn. 1998-ban a Barátok közt első jelenete vele indult és azóta is folyamatosan meghatározó szereplője volt a produkciónak. A színész, miután nyilvánosságra került, hogy kiírják karakterét a történetből, a következőt nyilatkozta: “Senkinek sem öröm egy ilyen hír, de utána az ember feláll és megy tovább. Büszke vagyok arra, hogy 14 éven át tagja lehettem ennek a csapatnak. Bízom abban, hogy színészként és tanárként is számos izgalmas feladat vár rám a jövőben. – mondta el R. Kárpáti Péter a SorozatWiki-nek.


A sorozatban András halálának hírére a Mátyás király tér lakói összeroppantak. Olyan szomorú és drámai epizódok, mint az év első hetében adásba kerültek, még soha nem voltak a Barátok közt történetében. Nem lenne meglepő, ha hétfőn kiderülne, hogy kiemelkedő nézettséggel futottak ezek a részek.
Az új év még egy fontos változást hozott. A sorozat történetében most fordult először elő olyan, hogy másodszor is új szereplő vette át egy karakter megformálását. Az elmúlt években Lindát másodikként megformáló Szabó Kitti, csak úgy mint R. Kárpáti Péter, december 21-én távozott a Barátok köztből. A képernyőn helyét januártól Munkácsy Kata vette át, aki már hónapok óta forgat a stábbal. Az újra szőkévé váló Linda jelleme így várhatóan megint változik majd. (fotó: RTL Sajtóklub)

hirdetés
hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre