November 16-án kilencedik alkalommal rendezték meg az Aranyszem Operatőr Fesztivált, amelynek keretein belül a hazai filmgyártó szakma legelismertebb szakemberei mérkőztek meg egymással. Ebben az évben Ragályi Elemér lett az év operatőre, de három tévésorozat is díjnak örülhetett, a Hacktion Újratöltve vezető kameramanja, Babos Tamást is elismerték a Műjégpálya dísztermében tartott ünnepélyen. Rajta kívül az Átok és a Szájhősök operatőrét, B. Marton Frigyest és Győri Márkót is ünnepelhette a szakma, a tévés kategórián belül ugyanis három díjat is átadtak.
Az M1-en futó sorozat vezető szakembere elmondta: “Azt látom, hogy a filmesek egyre inkább a televízióknak gyártanak és sok színvonalas, esztétikailag igényes alkotás születik. Így van ez a Hacktion esetében is. A harmadik évad abban változott az előzőekhez képest, hogy több külső helyszínünk van, ezáltal sokkal gazdagabb lett a képi világ mozgástere, lehet játszani a fényekkel, hangulatokkal, ami egy operatőr számára hatalmas öröm. Nappalok és éjszakák váltakoznak, lehet láttatni a napszakokat, ez teljesen más, új megvilágításba hozta a Hacktiont.”
Babos Tamás 2001 óta tanít a Színművészeti Egyetemen, számos díj birtokosa, néhány az általa bezsebelt elismerések közül: Nívó-díj, Karlovy Vary, Cilect – Legjobb fényképezés díja, Nyugalomért című film – Legjobb operatőr díja, ráadásul az operatőr az Európai Filmakadémia tagja is. (Fotó: Bara Szilvia – A Hacktion forgatásán)

Ez az 5 sorozat és film érkezik júniusban az Amazon Prime Videóra

Kiderült, hogy mikor jön a Netflix népszerű bűnügyi sorozatának 4. évada

Napokon belül érkezik egy bűnügyi sorozat utolsó évada az egyik országos csatornára

Felmondott Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója

Elhunyt Anthony Head, a Buffy és a Ted Lasso sorozatok sztárja

Műsorváltozás az RTL-en: remek hír A mi kis falunk nézőinek