Ma (péntek), 20:30; Két pasi – meg egy kicsi 9×01!

Különleges évadkezdés lesz ma este a Viasat3-on, ugyanis 2011-ben történt meg az, hogy Charlie Sheent, a modern televíziózás egyik legjobban fizetett színészét elbocsátotta a CBS csatorna, így pedig kvázi főszereplő nélkül maradt a 2003-ban indult, világszerte népszerű Két pasi – meg egy kicsi. Mindez beárnyékolhatta volna a sorozat jövőjét, hiszen Sheent tartották a produkció mozgatórugójának, ám amikor a sztár többek közt a műsor ötletgazdájával, Chuck Lorre producerrel is összeveszett, innen pedig már nem volt visszaút. Úgy tűnt, 8 évad után befejeződik a széria. A tévézés fenegyereke ugyanis beleharapott a kézbe, ami etette őt. Így a CBS új színészt keresett a jó öreg Charlie helyére, a befutó pedig az az Ashton Kutcher (képünkön középen) lett, aki a Punk”d című celebszivatós reality-ben és korábban az Azok a 70-es évek – show nevű vígjátékban is főszerepet játszott. És be is vált, hiszen a jelenleg Amerikában már 10. évadát taposó, kis híján elkaszált Két pasi – meg egy kicsi máig nagy népszerűségnek örvend. Érdemes odafigyelni, mert a Viasat3 az évadkezdés után rögtön leadja a második részt is!

hirdetés
hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban