A kábelcsatornán virágzanak a történelmi szériák, hiszen per pillanat a Boardwalk Empire – Gengszterkorzó is egyike az HBO húzósorozatainak, azonban korábban, még 2010-ben és 2001-ben volt egy korszak, ami még az alkoholtilalomnál is jobban érdekelte az embereket. Ez volt a második világháború, a témát pedig a Steven Spielberg – Tom Hanks (képünkön) alkotópáros merítette ki két 10 részes minisorozatban, Az elit alakulatban és a The Pacific – A hős alakulatban. Most azonban egy harmadik ilyen szériát is tervez a csatorna, a jól bevált kreátor párossal, csak éppen ezúttal égi csatákra koncentrálna a történet. A Variety szerint a tárgyalások már zajlanak is a háborús témákban szakavatottnak számító duóval, annyi azonban biztos, hogy a csatorna inkább Az elit alakulat sikereit kívánná megismételni, ami 19 Emmy-jelöléséből hatot váltott szoborra, szemben a későbbi, 2010-es szériával, a The Pacific – A hős alakulattal, ami zseniális főcímével ragadt meg talán leginkább az emberek emlékezetében.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés