A rendkívül örvendetes októberi premierözön után a Viasat csatornacsalád kicsit visszafog a tempójából – már ami a novemberi újdonságokat illeti. A 2 hazai és 5 csatornapremier részleteit itt olvashatjátok:

Viasat3: November 9-én, pénteken 20:30-tól és 21 órától (vagyis dupla epizódokkal) megérkezik végre a Két pasi – meg egy kicsi (Two and a Half Men, a képen) 9. évada, mely eredetileg októberben startolt volna. A másik és egyben utolsó hazai premier Az utolsó zsaru (Der letzte Bulle) címmel fog debütálni november 12-én, melynek epizódjait minden hétköznap 17:30-tól sugározza a csatorna. November 18-án a CSI: New York-i helyszínelők 8. évada is bemutatásra kerül, mely egész későn, vasárnaponként 22:55-kor kerül majd adásba.

A Viasat6 november 8-án egy filmmel indítja az ősz utolsó hónapját: 20:05-kor a Csillagközi romboló – A penge (Battlestar Galactica – Razor) című alkotást nézhetik meg az érdeklődők. November 13-tól, hétfő-kedd ütemezéssel, 23 órától az X-akták (X-Files) 6. szezonjába is belekezd a csatorna, majd másnap, vagyis november 14-én a kamaszokról szóló Narancsvidék (The O.C.) című szériát tálalják – minden nap 9 óra 10 perctől. Az utolsó csatornapremier pedig a Csillagkapu (Stargate SG-1) lesz, melynek 9. etapja november 19-én startol el, majd a folytatás minden nap 19:05-kor lesz látható a Viasat6-on.

hirdetés
hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része