Üde színfolt az európai sorozattengerben? A Spanyolországban az Antena3 által vetített, másfél órás részekkel operáló szappanopera ötvözi a latin népek temperamentumát az amerikai produkciók képviselt minőséggel, így 1-től 99 éves korig bárkinek lehet ajánlani a vasárnap az AXN Playeren visszatérő szériát.

A sztori? Nos, adott egy tanulóhajó, aminek a fedélzetén “raboskodó” diákok, tanárok és legénység az első évad során kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy a világnak annyi, látszólag (?) befellegzett a összes kontinensnek, így a környezettel, egymással és saját magukkal is viaskodó főszereplők neki indulnak egy hosszú kalandnak, aminek a végén megváltást, vagy legalább némi reményt várnak szenvedéseikért. Az első évad során szépen bevezetésre kerülnek a karakterek, a stílusnak megfelelően egy csomóan egymásba gabalyodnak, az ezzel járó féltékenykedés, veszekedések és kólázgatások azonban nem süllyednek sosem a dél-amerikai szériák szintjére. Ezért pedig óriási piros pont jár a készítőknek. Akinek ismerős az Internátus sorozat, az számos hasonlóságot felfedezhet a két sztori felépítése – kislány narrál a rész elején és végén -, a karakterek között, a csavarok azonban talán még jobban ülnek A Bárkában, mint a magánsulis kalandban.

Mert, ahogy bizony a címben írtuk, az AXN egyik húzósorozatáról beszélünk, rengetegen kedvelik, a produkció facebook oldala is állandóan pörög, azonban annak idején, amikor sajtóvetítésre invitálta a csatorna a tévés újságírókat, elég kevesen mentek el az eseményre. Talán, mert nem ismerték a szériát, talán mert csak egy hosszú, nem mindennapi környezetbe helyezett szerelmi civódásnak tűnt a pilot, ki tudja? A lényeg az, hogy mostanra, aki követi A Bárkát, az tudja, hogy ennél jobb kedvre derítőbb másfél órát keresve sem találhat az ember, a második évad pedig ott veszi fel a fonalat percre pontosan, ahol az első befejeződött. De még hogy! Spoileresen folytatjuk.

hirdetés

A 13. résznél ugye ott hagytuk abba, hogy a hajó egy rejtélyes adást vett az éterből, amin egy régi filmet sugároztak újra és újra, aztán pedig az SOS-jelzés célba is talált, és amint a folytatásból kiderült, sok-sok kilométer távolságról hívták hőseinket. Meglepő módon azonban nem a vízről, hanem az égből. Ez óriási ötlet volt a készítőktől, és végre megcsodálhattuk a Földet műhold-távolságból is, ami egyrészt jelezte, hogy növekedett a sorozat költségvetése, hiszen az egyik legnagyobb kihagyott ziccer volt, hogy nem láttuk eddig a vízzel elborított bolygót, másrészt pedig azt, hogy ezzel új távlatok nyílnak a sztori előtt. Elindult a mentőakció, az asztronauták ugyanis nagy slamasztikába kerültek, amiből csak A Bárka legénysége menthette ki őket. Itt teret kaphatott a dráma, illetve a közelgő viharnak hála nehéz döntéssel került szembe a kapitány, miközben lánya Ainhoa és Ulises úgy vitatkozta végig az epizódot, hogy közben se kép, se hang nem jutott el hozzájuk a veszélyről, ami ismét fenyegette az egyébként egyre szimpatikusabb legénységet.

Gamboa szokás szerint játszotta a rosszfiút, akármelyik kabinba bement, onnan mindenkit kiparancsolt, a több vonalas történetvezetés egyszóval ismét nagyon jól össze lett rakva az írók által, pláne, hogy egy rögtönzött részeg-műtétet, némi Julia-Vilma-Piti szerelmi háromszöget, na meg égből potyogó döglött halakat, frenetikus végjátékot, és rész végi rejtélyt is rittyentettek nekünk. Amit a sztori rövid taglalása után elmondhatunk az az, hogy ezúttal az első évaddal szemben igenis erőfeszítést tettek azért a készítők, hogy ne legyen üresjárat a játékidőben, a karakterek éltek, mozogtak, pörögtek, mi pedig csak kapkodtuk a fejünket, miközben elégedetten bólogattunk. Ahogy a bevezetőben írtuk ugyanis, egy-egy szürke hétköznap után A Bárka jelenleg a friss sorozatkínálatból az a produkció, ami kiránthatja az embert a gondjaiból, a spanyolok életigenlése, tettre kész hozzáállása (pl. amikor óriási evezőket építenek, ami természetesen nonszensz, mégis kedves ötlet), valamint a végtelennek tűnő tenger igazán egyedivé varázsolja ezt a mesét.
Igen, tudjuk, ki a rossz és ki a jó, kiért kell izgulni, és kit dobnánk le legszívesebben a bárkáról, mégis ahogy az első évad erőltetett Coca-Cola reklámjai eltűntek, és átadták helyüket a gigantikus Samsung logóknak, úgy lépett szintet a produkció is. Egyedül ezt említhetnénk meg egyébként negatívumként, mármint a termékelhelyezést, ami részről-részre az arcunkba tolakszik, de ez mondjuk Amerikában is egyre többször előfordul, a szintén világvége témát boncolgató, Eric Kripke által készített NBC-s Revolutionben is elő-előfordul a Google reklám és a felvillanó Apple-logó. Ez persze szükséges rossz, kell a szponzorok támogatása, hogy egy európai ötlet szélesebb körben elterjedjen, így ha nagyon muszáj, szemet lehet hunyni a húzás fölött. Még akkor is, ha legalább egyszer még fel fog tűnni az a bizonyos kólás üveg, ugyanis az utolsót még egy nagy alkalomra tartogatja Aihnoa. Talán a partra szállásra?
A másik dolog, amit felróhatunk a szériának, az a kapitánnyal rokonságban lévő, sokat grimaszoló kislány szerepeltetése és hosszú monologizáltatása, talán ezt lenne könnyebb kiszedni a szériából, amit láthatóan meg is próbáltak, ugyanis az évadnyitányban már kevesebbet beszélt a gyerek, az a rész eleji pár mondat pedig senki idegeinek nem árthatott. Odakint már a harmadik évad következik lassan a produkcióból, amiért azonban mégis megéri az AXN-en követni a sorozatot, az a zseniális szinkron. Talán csak egy szereplőnél történt változtatás, amit eléggé sajnálunk, ennek ellenére a jó csaj faktort erősen feldobja a jó hang is, ami a szereplőkkel jár, és segít a karakterekkel való azonosulásban. Akik sokszor együgyűen gondolkoznak, mégis hajtják egymást a boldogulás felé, ha csak a titokzatos duó, Gamboa és Julia – akiből ki nem néznénk a konspirációra való akkut hajlamot – el nem süllyeszti a kéjutazó teknőt.

Értékelés:
21-én a csatornán is meglesz A Bárka rendes premierje, addig viszont a türelmetlenebb nézőknek nagyon is érdemes HD-ban belekukkantani az AXN Playeren a második évad első részébe, ami minden szempontból javulást hozott az első szezonzáróhóz képest, így a 7/10-es értékelés csuklóból jár a produkciónak, ami azért nagy szó, mert ezt bizony globális szinten hozza a széria, az amerikai, brit műsorokhoz viszonyítva is ennyire könnyen fogyasztható sztori az eredetileg az Antena3-on futó ötlet.

hirdetés

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre

Jövő héten 2 nagy műsor is véget ér a TV2-n

Golden Globe-díjas színész csatlakozott a Wednesday 2. évadához

A nyáron új székházba költözik az RTL egy része