.

Kergetjük az amerikai álmot: két és fél hónappal az amerikai premier után a magyar HBO-n

Írta: KTL | 2010. április 17. 19:01
Még márciusba jeleztük, hogy április 27-én érkezik a Kergetjük az amerikai álmot (How To Make It In America) az HBO-ra. Azóta megtudtuk, hogy a premier 21 órakor lesz, ráadásul egymás után két résszel. Most ismerjük meg a sorozatot bővebben, a csatorna közleményéből: A sorozat két vállalkozó kedvű, a húszas éveiben járó fiatal életét követi nyomon, ahogy utat törnek maguknak New Yorkban, és próbálnak nevet szerezni a város versengő divatvilágában, azzal az eltökélt szándékkal, hogy megvalósítják az AMERIKAI ÁLMOT…, legalábbis az ő értelmezésük szerint. A nyolc epizódból álló első évad Ben (Bryan Greenberg) és Cam (Victor Rasuk) városi kalandjaira összpontosít. Ben egy ambiciózus tervező, akinek vakvágányra futott már néhány korábbi szenvedélyes projektje a sors és a szerencse kedvezőtlen alakulása miatt; Cam pedig Ben legjobb barátja, a szabad szellemű jövőbeli mogul, aki magára vállalja, hogy „újra játékba juttatja” Bent, miután az szakított a barátnőjével, Rachellel (Lake Bell), egy belsőépítésszel, aki most egy szexi szállodatulajdonossal, Darrennel (Jason Pendergraft) randizgat. Azon kívül, hogy New York berkeiben kutatnak üzleti és romantikus kapcsolatok után, Ben és Cam számos nyomon indul el különböző üzleti vállalkozások reményében, többnyire persze a kíméletlenül versengő divatiparban. Ben és Cam időnként összeakad Domingóval (Scott „Kid Cudi” Mescudi), a jó kapcsolatokkal rendelkező utcai haverral; egy belvárosi művészeti galéria vezetőjével, Gingy-vel (Shannyn Sossaman); David „Kappo” Kaplannal (Eddie Kaye Thomas), egy spekulatív befektetésekkel foglalkozó szakemberrel, akit még a középiskolából ismernek, és aki hasznos befektetőnek bizonyulhat; Edie-vel (Martha Plimpton), Rachel különc belsőépítész főnökével; illetve Rene Calderonnal (Luis Guzmán), Cam semmirekellő unokatestvérével, aki most szabadult a börtönből, és saját tervet dédelget a meggazdagodásra, amelyben szerephez jut egy energiaital. A Kergetjük az amerikai álmot főbb szerepeiben: Bryan Greenberg („Első a szerelem”, az HBO „Unscripted” c. sorozata), Victor Rasuk („Dogtown urai”, „Raising Victor Vargas”), Luis Guzmán („Ki nevel a végén?”, az HBO „Oz” c. sorozata), Lake Bell („Boston Legal”, „Míg a jackpot el nem választ”), a nagysikerű rapper-énekes, Scott „Kid Cudi” Mescudi („Day And Night”, „Poke Her Face”), Martha Plimpton („200 cigaretta”, „Gyönyörű lányok”), Shannyn Sossamon („40 nap és 40 éjszaka”, „Holiday”), valamint Eddie Kaye Thomas („Amerikai pite”, „Dalok ismerkedéshez”). Az HBO saját gyártású vígjátéksorozatának vezető producerei: a BAFTA-díjas, háromszorosan Emmy-díjra jelölt Stephen Levinson (az HBO „Törtetők” c. sorozata); a háromszorosan Emmy-díjra jelölt Rob Weiss („Törtetők”); a sorozat egyik írója, Ian Edelman; a négyszeres Emmy-jelölt és BAFTA-díjas rendező, Julian Farino („Törtetők”); illetve Jada Miranda és Mark Wahlberg. A sorozat rendezői: Julian Farino, Josh Marston, Jonathan Levine és Danny Leiner. A Kergetjük az amerikai álmot című sorozatot New York városában, a sorozat helyszínén forgatták.

További hírek

Emlékeztető: Kergetjük az amerikai álmot 2. évad premier az HBO-n

Nagyravágyó álmodozóknak szól a sorozat - exkluzív interjú a Kergetjük az amerikai álmot készítőjével



Hozzászólások