Az HBO sikersorozatának második évadának eddigi történéseire mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy szívderítőek lennének. A felvezetésben, amiről premier előtt írtunk megemlítettük, hogy kissé szétszórtan kezdett ez a szezon, az ötödik részre azonban összeértek a szálak.
Új helyszínek jöttek, többek közt Viharföld és Qarth, valamint az eddig sem egyszerű személyiségeket felvonultató sztoriba csatlakozott néhány kalóz, a Greyjoyok, a mindig baljóslatú rigmusokat ismételgető Melisandre, a démoni fondorlatokkal operáló Margaery Tyrell, a furcsa nevű, de annál egyenesebb szándékú Xaro Xhoan Daxos, néhány egyelőre jellegtelen kalóz, és a szekrény méretű, de annál lojálisabb Brienne. Az új trónkövetelőkről sem szabad elfeledkeznünk, akik közül talán a legígéretesebbek közé tartozik az egyelőre nehéz helyzetben lévő Gendry, ahogy Arya is sokszor mondta már azonban, nem szabad senkit sem leírnunk. És bárkit meg lehet ölni.
 Ez a végletekig igaz, főleg a Trónok harcában, ahol senki sincs biztonságban. Legyen az illető koldus vagy királyfi, előbb-utóbb úgyis nagy eséllyel egy véres kard hegyére fogják felhúzni, főleg, ha valakivel összeakasztja a bajszát. Ilyenből pedig nincs hiány. A negyedik részig a meztelenkedő jelenetekben bővelkedő széria a téma minden aspektusát próbálta feltérképezni, így többek közt Renly Baratheon preferenciáival is kénytelenek voltunk megismerkedni, de persze csak addig, amíg egy bizonyos sötét démon rá nem tette a mancsát a fiatal trónkövetelőre. Fordulatokból tehát nem volt hiány az évad eddigi részeiben, ahogy a gyönyörűen megkomponált új helyszínekből sem, Dany szála is végre előrelépett egy nagyot, a lenge öltözetekben forgó tüzes teremtés végre a sarkára állt, és dothrakiakhoz méltón viselkedett.
A produkció egyik legnagyobb erőssége az, hogy a korábban megismert klasszikus, a kvázi középkorra jellemző sztereotípiákat gyermeki lelkesedéssel dönti le, hogy aztán a megbotránkoztatás eszközével taszajtson ki minket a fotelból. Elég, ha a nagydarab lovagnőre, a Renly Baratheonnál szolgáló szőke Brienne-re gondolunk, ő az, aki minden általunk látott szabályszerűségnek már a megjelenésével is fityiszt mutat. A nőket, főleg a középkoriakat úgy képzeljük el, mint a Natalie Dormer által alakított cselszövő királynét vagy az örökké feszelgő Cersei Lannistert. Törékenyek, szépek, teszik a dolgukat, gyerekeket szülnek, a férjük mellett menetelnek. A lovagnő azonban minden, csak ez nem. Méteres karddal és sok-sok kilós páncéllal menetel, szövetségeket köt és vérgőzben fürödve áldozza fel magát uráért, ha úgy hozza a sors. Ez pedig az író, George R. R. Martin érdeme, hisz ő alkotta a karaktert.
 Meg kell jegyeznünk, hogy a félévad nem telhetett el botrány nélkül, ugyanis észrevehető, hogy az 5. részben már nem voltak öncélú, nudista jelenetek, ez pedig a színészek sztrájkjának köszönhető és ugye lehetett hallani arról, hogy az arabok is tiltakoztak és levették a képernyőről a sorozatot. Nos, ennek meglett az utózöngéje. Persze a legtöbb rajongó szerint pont ez a naturalista ábrázolásmód teszi egyedivé és felejthetetlenné a produkciót, így a Trónok harca nem is lenne méltó a híréhez, ha mondjuk nem kaszabolnának benne ártatlan csecsemőket.
De hogy is áll a harc? A hatalomért vívott játszma egyre mélyül, az intrikák kellően jól alá vannak támasztva, Peter Dinklage továbbra is brillírozik a szerepében, Joffrey szemetebb, mint valaha, Arya pedig előbb-utóbb vélhetően célba fogja venni az öreg Lannistert. Megjegyzendő, hogy talán az egyik legérdekesebb szál a kislány/kisfiúé, aki immár pohárnokként tetszeleg és a 3-ból 2 életet még tetszés szerint begyűjthet. Izgalmas lesz a második évad hátralevő része, arra pedig tippelni se merünk, hogy a 10. epizódra vajon ki lesz a legelőnyösebb helyzetben a Vastrónért vívott csatában. Elég sokan tippelnének Danyre, akinek a sárkányai még alig nagyobbak, mint egy jól megtermett patkány, de a Rémfarkas hátán lovagló, már most mondák által dicsőített Észak királyának is biztosan lesz pár keresetlen szava az ügyben.
 Eközben a hegyek közt barangoló Havas Jonékről sem szabad elfeledkeznünk, akik néhány, A Gyűrűk Urára erősen hajazó jelenetben indultak neki a Falon túli királynak. A Lannisterek városuk falain belül készülnek összevarázsolni valamit a rájuk törő Baratheon ellen, de hogy Gendry sem fog parkolópályán maradni, abban egészen biztosak vagyunk. Végül pedig hiába törjük a fejünket, hogy ki lesz itt a győztes, a sakkjátszma már rég kicsúszott mindenféle irányítás alól. A válasz pedig csak várat magára. Ahogy a saját levükben fortyogó Greyjoyoknak türelmesen kell várniuk, hogy kihajózzanak a szűk tengerszoroson egyesével, úgy nekünk is hétről-hétre meg kell szenvednünk a Trónok harca adagunkért. Ami legtöbbször kevésnek tűnik, de mégis laktató.
Értékelés:
A vágóképek és az eredeti környezetben, a megszokottnál kevesebb CGI-vel felvett helyszínek és paloták egyedi hangulatot kölcsönöznek a sorozatnak, és annak ellenére, hogy néha-néha felesleges üresjáratok és időhúzások azért megfigyelhetőek a sorozatban, a humoros jelenetek és a véres megoldások jó ütemben váltogatják egymást, a színészi alakításokra pedig egyetlen jelzőt dobnánk fel. Pazar! Összességében tehát 9/10-re áll egyelőre Westeros hatalmi csatája, kíváncsian várjuk, képesek lesznek-e a készítők még olyan cliffhangeröket előhúzni a szelencéjükből, mint a vörös boszorkány, Melisandre karmokkal csapkodó, sötétben bujkáló „gyereke” volt. |
Új rész helyett exkluzív Trónok harca videót mutat be az HBO
