Luck (Befutó) premier előtti kritika: az első két részről

Charles Bukowski. Író, költő, az amerikai irodalom egyik elfeledett alakja, aki hajléktalanszállókon melegedett télen, kocsmákban verekedett nyáron. Szabadidejében apró fecnikre vésett mocskos verseket, utolsó petákjait pedig szerencsejátékba ölte. Az öreg Hank élt-halt a loviért, így nagyot fordulhatott a sírjában, amikor az HBO bejelentette, összehozza a tévét, a lóversenyt, Dustin Hoffmant és Nick Nolte-t, hogy készítsenek egy formabontó sorozatot, ami egy kicsivel közelebb hozhatja hozzánk (laikusokhoz) ezt a méltánytalanul elfeledett „sportot”.

De sport-e a lovi? A klasszikus értelemben talán nem, de ahogy a közel kilencven fokos szögben pucsító, durván 400 kilós „vadállatokat” megzabolázó és teljes összehangoltsággal irányító zsokék életüket kockáztatva száguldanak a cél felé… csak akkor válik világossá. Talán ez több, mint sport. A fogadók végtelen lelkesedése, a lelátókon szorongó szerencsétlen szerencsejátékosok összezavarodott tekintete, az esetleges győzelem utáni ujjongás egy gondolatot erősít meg. Itt a Friday Night Lights örököse. Hangulatban kicsit sötétebb, tempóban lassabb, azonban ahogy Dustin Hoffman hallgatag öregúrból egyetlen szempillantás alatt vérszomjas Keresztapává változik, bizony nem mindennapi jelenség. Talán utoljára ilyen erejű lélektani változást Taylor edző tudott csak produkálni az „Éles szemmel, tiszta szívvel!” rigmusával.
A David Milch (Deadwood) által készített Luck (Befutó) esetében más a recept. Adott a börtönből frissen szabadult spekuláns, a pénzügyi géniusz Chester „Ace” Bernstein, aki próbálja ismét magára vállalni a rosszfiú szerepkörét. A sztori másik szála előreláthatóan néhány hétköznapi fogadó szerencsés vagy szerencsétlen kalandjait fogja elmesélni, akik próbálnak betörni a bizniszbe, valamint harmadrészt a fiatalabb és tapasztaltabb zsokék fogják vinni a prímet a 9 részes első évadban. Ebbe a fokozatosan összekavarodó képbe csatlakozik az öreg Nick Nolte, aki babusgatott lovával válhat még a történések központi szereplőjévé. Bevallható, hogy első pillantásra zavaros a körkép. Több okból is, hiszen legtöbbünknek fogalma sincs a lóversenyzés világáról, így kapkodhatjuk majd rendesen a fejünket és bólogathatunk erősen, amikor az egyik „lúzer” fogadó kérdezgeti, hogy „Mi történik? Nem értem! Most akkor nyertünk, vagy mi van?!”

Zavaros. A szabályok, az áthágások, a szereplők motivációi. A készítők egyből a mélyvízbe dobtak minket, így hiába a feszültséggel teli kezdés, a legtöbb nézőt az első rész csak a hangulata miatt fogja ott tartani a másodikra. Azonban érdemes még egy részre befizetni, ugyanis a(z Amerikában még le se vetített) második epizód kétszer annyi érzelmet és zseniális váltást fog tartalmazni, mint a pilot. Ebben pedig nagy szerepet játszik Nolte.
Az HBO ugyanis kétségtelenül fején találta a szöget. Annak ellenére, hogy a hangos és zenével aláfestett futamok erős kontrasztot mutatnak a motyogós, találgatásokkal és kavarással teli percekkel, mégis legutoljára akkor várt ennyire az egyszerű ember fia/lánya akciót, amikor a texas-i Párducok kifutottak a harmatos fűre, hogy két vállra fektessék az összes rivális focicsapatot. Ahogy a Friday Night Lights esetében az ötödik évad végére a legsportellenesebb rajongók is tudták, melyik formáció mit takar, úgy a Luck is el fogja érni, hogy mindenki elismerően bólogasson, amikor azt hallja: „Ez az! Hat nyerő!”

Addig is, azaz a hazai (február 6-a, 21:20) premier előtt nem árt végignyálazni az alapfogalmakat és meghallgatni párszor a búskomor, mégis tipikusan hbo-s főcímet. Amikor pedig kicsapódnak a rajtrácsok, ne felejtsünk el inni egy pohár vörösbort a lóimádó hajléktalan költő egészségére. A második évad ugyanis biztos, és az első két részre vonatkozó durva 7/10-es pontszám minőségi szórakozást vetít előre. Persze nem Michael Bay és a Transformers rajongói számára.

hirdetés