Ismert műsorvezető tűnik fel a Jóban Rosszban című sorozatban. Peller Mariann (a képen bal oldalt) most egy számára merőben új területen mutatkozik be, ugyanis egy fogadásnak köszönhetően rövid szerepet kapott a produkcióban. Részletek a Jóban Rosszban közleményében:

Peller Mariann tavaly nyáron gondolni sem merte, hogy kolléganője fogadása egy új televíziós munkához juttatja majd, pedig így történt.
„Hudák Anita kolléganőm fogadott Nagy Tamás producerrel tavaly nyár elején, hogy kit talál el az a bizonyos golyó a sorozatban. Anita nyert és bármit kérhetett. Nagy rajongója Száraz Dénesnek, így Tamás atya oldalán apácaként láthatnak majd minket a nézők egy rövid epizódszerepben.” – árulta el Mariann. – „Nagyon jól éreztem magam a forgatáson. Először izgultam, hiszen ez egy merőben új feladat, új kihívás. A stáb nagyon kedves és befogadó volt, a sminkesektől kezdve a rendezőkön át, mindenki nagyon odafigyelt ránk, úgyhogy könnyű volt belerázódni.” – tette hozzá a műsorvezető.
Peller Mariann nem teljesen új közegbe érkezett, hiszen a vele egy jelenetben szereplő színészeket már ismerte a forgatás előtt.

„Szabó Zsófival, Tóth Rolanddal és Száraz Dénessel forgattam, nagyon édesek voltak, igaz, mindegyiküket ismertem már korábbról. Rolanddal sokat dolgoztunk együtt a rádióban, a testvéremnek például ő mutatta be a férjét. Zsófival főleg összejöveteleken találkoztunk eddig, emlékszem az első alkalommal azt mondta nekem, hogy mennyire szimpatikus vagyok neki, és ezzel én is így vagyok. Dénest szintén a testvéremen keresztül ismerem, mert egy iskolába jártak. Nyomon követtem a pályafutását, nagyon tehetséges színésznek tartom. Eddig csak köszönő viszonyban voltunk, viszont most nagyon kedvesen, puszival és öleléssel köszöntött.” – mondta Mariann, aki hálás kolléganőjének, amiért új élményekkel gazdagodhatott a nyertes fogadásnak köszönhetően.

hirdetés

Azonban hogy miért és hogyan kerülnek Tamás atya paplakjába az apácák és milyen felfordulást okoznak Csillagkúton, az csak a Jóban Rosszban legújabb epizódjaiból derül ki!

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban