.

Jön a Vérmes Négyes a Viasat3-ra

Írta: beci4 | 2011. augusztus 21. 15:39
Szeptember 2-án, pénteken, 19:55-kor magyarországi premierként jön a Vérmes Négyes (Hot in Cleveland) a Viasat3-ra, ezt korábban itt említettük meg. A sorozat 2010-ben indult az amerikai TV Land csatornán, 2 szezonja eddig 32 epizódot tartalmaz. A vígjáték premierje anno a legmagasabb nézettséget produkálta a tévétársaság 14 éves történetében. A Betty White főszereplésével készült szitkom aztán idén megkapta a 24 epizódra szóló 3. évados berendelését is. A Viasat3 az első etap végeztével a másodikat is képernyőre fogja tűzni. Egy-egy rész időtartama kb. 21 perc. A széria hivatalos ismertetője: Három 40 fölötti Los Angeles-i barátnő éppen Párizsba tart, amikor valami gond támad a gépükkel és így kénytelenek Clevelandben leszállni. Ha már ott vannak, akkor elmennek iszogatni az egyik helyi bárba. Itt döbbennek rá Cleveland vonzerejére: igazi férfiak laknak arrafelé, akikről hamarosan kiderül, hogy igazán szexinek és vonzónak tartják őket, így a maradás mellett döntenek. Bérelnek egy házat és kezdetét veszi a vérmes kaland, mely mindannyiuk életét fenekestől felforgatja.

További hírek

Emlékeztető: Vérmes négyes premier a Viasat3-on

A Vérmes négyes (Hot in Cleveland) szinkronhangjai



Hozzászólások