Talán már nem csodálkoztok azon, ha ezt írjuk: a Viasat 3 szeptemberben 7 (!) magyarországi premierrel veszi fel a harcot a nagy kereskedelmi tévék ellen, de ezen kívül természetesen lesznek még csatornapremierek a Viasat 6-on is.

Szokás szerint kezdjük először a Viasat 3-mal: szeptember 2-án, pénteken, 19:55-kor, hazai premierként a Vérmes Négyes (Hot in Cleveland) című szitkom érkezik, méghozzá az 1. és 2. évaddal. Ugyanezen a napon, 20:25-kor a Mike és Molly (Mike & Molly) 1. szezonja kerül bemutatásra, mely szintén ismeretlen vígjátéknak számít a hazai közönség előtt. Még mindig 2-ánál tartunk, amikor is 20:55-kor a Két pasi – meg egy kicsi (Two and a Half Men) 8. etapja debütál. Ez az utolsó olyan szezon, amelyben még Charlie Sheen játssza a főszerepet. Magyarországi premier keretében szeptember 6-án, kedd este 21:55-kor a Nikita (a képen) is képernyőre kerül, mely Amerikában tavaly indult a The CW csatornán. A bérgyilkosnő akcióiról szóló történetet hamarosan részletesen is be fogjuk mutatni. 8-án, csütörtökön, 21:55-kor az AXN után a Viasat 3-on is kezdetét veszi a CSI: New York-i helyszínelők 7. etapja, majd ezt követően, 22:55-kor a Terepen (Southland) 3. évada is megérkezik hazánkba, tehát a 2. felvonás végeztével szünet nélkül folytatódik a produkció. Szeptember 22-től, minden hétköznap 12:25-től a 4. szezon epizódjaiban Christine kalandjait (New adventures of Old Christine) követhetjük nyomon. A 7. országos premiert pedig 25-én, vasárnap este 21 órától nézhetjük, ez nem más, mint a Született detektívek (Rizzoli and Isles) 2. évada.

A Viasat 6 kissé szerényebb felhozatallal jelentkezik, ráadásul mindkettő csatornapremier: 16-án, pénteken, 21:25-kor a Csillagközi romboló (Battlestar Galactica) 2. szezonja kerül levetítésre, de a következő héttől dupla részekkel, 20:30-kor indul a sorozat. Másnap, vagyis szeptember 17-én, szombaton, 20 órai kezdettel A hegylakó (Highlander) 1. etapját várhatják a rajongók, és ezzel a szeptemberi kínálat végére is értem. Még annyi információt engedjetek meg a végére, hogy a napokban kikerülnek az oldalra a Vérmes Négyes, a Mike és Molly, valamint a Nikita szinkronhangjait tartalmazó listák, szóval később is érdemes ellátogatni hozzánk.

hirdetés
hirdetés

Az HBO Maxnál drágább csomagokkal indul májusban a Max

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna