Igazából a tv2.hu-n kell majd keresni a produkciót, mely augusztus 23-án indul hazánkban. A Gimi című websorozat, melyben Reviczky Gábor is szerepel, minden kedden és csütörtökön jelentkezik új részekkel a TV2 honlapján. Részletek a sorozat weboldaláról:

A sorozat egy gimnáziumban játszódik, ahol a „művészetisek” és a „sportosok” vívnak csatát a Gimi legjobbjai címért. Vannak macsó sportos csávók és érzékeny lelkű művészetisek, akik évtizedek óta ki nem állhatják egymást. A Sors azonban összekuszálja a szálakat, így a Gimi nem fukarkodik sem humorral, sem szerelemmel, de legfőképpen konflikusokkal … de hogy hogyan lesz ezután, az már nem csak rajtunk múlik!

hirdetés

2010-ben a Gimi sorozat alkotói azon gondolkodtak, lehet-e Nektek egy olyan websorozatot készíteni, amelynek mind a forgatókönyvírása, mind az előkészítése, mind a megvalósítása egy Veletek együtt létrehozott közös produkció legyen.

Mára kiderült: igen! Az eddigi közös munka eredményeképpen megszületett a forgatókönyv, valamint 3 teszt epizód is elkészült. Ezeket levetítettük Nektek és a visszajelzéseitek alapján tovább folytattuk a munkát. Mostanra túl vagyunk az első szereplőválogatáson és a fotózásokon, és örömmel jelentjük: elkezdtük az első 50 epizód forgatását, amely nyár végétől már látható lesz a weben és McDonald’sokban.

A közös munka azonban itt nem ért véget. Szeretnénk, ha ötleteitekkel, kreativitásotokkal és személyes jelenlétetekkel továbbra is részesei lennétek a Giminek. Várjuk visszajelzéseteket, építő jellegű kritikáitokat, hogy a sorozat tényleg olyan legyen, amilyennek azt Ti szeretnétek. És aki most nem kapott szerepet, az se keseredjen el, mert a castingokat folyatjuk és folyamatosan újabb és újabb szereplőket vonunk be.

Képek, videók a castingokról, storyboard és még sok egyéb kulisszatitok kerül fel az oldalra, szóval megéri visszalátogatni és lájkolni a facebook oldalunkat is!

hirdetés

Májusban új török sorozat indul a TV2 Csoport egyik csatornáján

Kiderült, hogy hány évados lesz a The Witcher

8 millió forintos bírságot kapott az RTL a Kanapéhuszárok és a Sztárbox kapcsán

Újabb műsorváltozás: Minden hétköznap visszatér A mi kis falunk az RTL-re

Júliusban megszűnhet az egyik magyar csatorna

Kiderült, hogy mikor érkezik a Sweet Tooth: Az agancsos fiú utolsó évada a Netflixre