Szeptember 4-én indul az MTV vadonatúj sorozata, az “Awkward”, amelynek a magyar címe “Kínos” lesz. Az első évad 12 epizódból áll, amit az amerikaiak július 19-e óta minden kedden este nyomon követhetnek. Egy-egy rész mindössze 20-22 perces. A széria arról szól, hogy van egy 15 éves lány, Jenna Hamilton, aki nem éppen valami népszerű, de miután egy baleset következtében mindenki azt hiszi róla, hogy öngyilkos akart lenni, egyből a figyelem középpontjába kerül. Ezután Jenna olyan dolgokat is megtesz, amikre eddig nem volt képes hála egy listának. Az évfolyam az “RJ Berger – Hard kor” és “A nevem Earl” (a lista miatt) című sorozatokra hasonlíthat a leginkább. Olyan ismerős arcok bukkannak fel az évad során, mint Beau Mirchoff (Született feleségek) vagy éppen a főszereplő lány, Ashley Rickards (Tuti Gimi). Amit még érdemes tudni a sorozatról, az annyi, hogy eredetileg nem “Awkward” lett volna a hivatalos címe, hanem “That Girl”, de ezt később megváltoztatták.

hirdetés

Három díjat kapott a Mellékhatás, újrázott a Séfek séfe, Kiss Ramóna és Tilla a Televíziós Újságírók Díján

Kovács Kokó István életét bemutató sorozatot készít az RTL

Magyarországon még nem vetített NCIS sorozat érkezik a TV2 Csoport egyik csatornájára

Az RTL hamarosan főműsoridőben megismétli Az Árulókat

Ez a 16 vadonatúj produkció kerül be a Disney+ kínálatába áprilisban

Friss hír érkezett az Ázsia Expressz vadonatúj évadával kapcsolatban

hirdetés